Csak úgy … itt és most
Az utóbbi 2-3 napban nagyon fáradt voltam. És egyáltalán nem voltam formában. Biztos az időjárás. A frontok. Bár most már úgy tűnik, hogy nem minden frontnak az időjárás az oka. Mert egyet magamnak csináltam. A saját meggondolatlanságomat nem kell az időjárásra fogni.
Esik a hó. Már éjszaka is esett. Szép fehér. Valaha szerettem a havat. Azt hiszem, hogy újra meg kell tanulnom megszeretni. Jó úton járok benne.
Kedvenc kollégámmal szoktunk kávézni. Az előbb is hozott egyet. Vártam, hogy hozza a magáét is. És együtt igyuk meg. Mert mindig szokta mondani, hogy ne hajtsam le egyből, várjam meg vele. Adjuk meg a módját. Igy hát várom. Sehol nincs. A kávém lassan kihül. Amúgy nem baj, mert nekem nem lényeg, hogy forró legyen. Otthon mindig hidegen iszom, mert ott csak keverős kávém van. Szóval várok. Lassan már azt hiszem, hogy Godot-ra …
Egyszer csak megjelenik. Kávéval a kezében.
– Hát te meg hol a fenében voltál?
– Kinn voltam az autómnál. Le akartam söpörni a havat.
– Most? Még dél van. Nem elég délután? Addigra megint belepi. Mi a fenének mentél ki?
– Akkor még jó ötletnek tűnt.