De igen, félek …

Bár nem a fegyverektől. Azoktól valamiért nem. Szeretem a késeket. Nemrég vettem két gyönyörű kést. Az egyik egy Gerber Profile. A másik egy Virginia Midnight. Mindkettő egykezes. Csak egy kis gyakorlás, és egy ujjammal kipattintom a pengét. És gyönyörködök a formájában, szépségében. Tekinthetjük bicskának is. Mert elsőrangúan lehet vele szalonnát enni. De azért fegyver is … Hegyes, borotvaéles mindkettő. De nem azért vettem meg, hogy bármikor is fegyverként használjam. Csak azért, mert egyszerűen tetszik. És használható a mindennapokban is.

De igen, azért én is félek …

Bár nem attól, hogy esetleg kirabolnak.
De azért én is félek …

Leginkább önmagamtól. A saját hibás döntéseimtől. Hogy megint rosszul választok. És a hibám miatt lelkileg fogok sérülni.

Annál nincs rosszabb számomra …

Adom a lelkem, mert az a legértékesebb tulajdonom. Aztán valaki megfogja, használja, kicsavar belőlem mindent … Majd eldob, mint egy már hasznavehetetlen, kiszáradt citromhéjat …

Szemétbe vele. Nincs haszna többé.

És még fegyver sem kellett hozzá … Csak a saját ostobaságom. Az elég nagy fegyver. És ráadásul ÉN adtam a kezébe …