„Számomra idő van, el kell köszönjek. -mosoly Kellemes éjszakát a továbbiakban. -mosoly „

Istenem, milyen elegánsan fogalmazott, udvarias két mondat. Vajon mi lehet mögötte? Természetesen nem más, mint vereségem elismerése. A sorssal szemben persze. -mosoly

De legalább játszottam …

Üres spulni a lelkemben. Érzelmi szál volt rajta, erős és hosszú. Teltek a hónapok, ez a szál letekeredett. Egyre messzebb és messzebb jutott. Talán ezer kilométerre is elég volt. Mert erős, stabil szál, lehet rá számítani. A spulni viszont csupaszon maradt. Most tekerhetem be valami kóckötéllel, rongydarabbal, hogy ne legyen olyan védtelen.

Cinizmus? Beletörődés? Vagy a sorssal szembeni játszma vereségének elismerése? Mindegy. Ugyanazt jelenti.

De legalább játszottam …

Most kivételesen magammal fogadok. Tíz az egyhez. Arra, hogy el sem fogja ezt olvasni.

Tartok tőle, hogy nyerni fogok. -mosoly

Keressünk valami zenét. Nem, semmi sírós-picsogós és semmi olyan, amitől az ember tiz perc után réveteg tekintettel körülnézne valami alkalmas kötél után kutatva. Tehát Menyhárt Jenőt hanyagolom. -lol Nem vagyok én mindig saját magam ellensége. -fet Valamint szerintem a zenét nem arra találták ki, hogy az ember a segitségével módszeresen sírba, vagy legalábbis a depresszió mélyére kergesse önmagát. Lehet azt épp az ellenkezőjére is használni.

Életre. -mosoly