A kép gyönyörű. És nagyon sokatmondó, szinte lirai.

És most mégis valami fura kettősség van bennem, amikor nézem … Ki vagyok én? Mi vagyok én? Eddig azt hittem, hogy ez már nem lehet kérdés számomra … Most meg ambivalens érzésekkel nézem a képet … tetszik is, meg nem is … Mert nem tudom, hová helyezzem magam benne …

Amig biztos volt minden és egyértelmű … nos, addig nem is volt gond. De ez az egyensúly most valahogy felbillenni látszik első pillantásra. (Bár tudom, hogy mire a végére érek a most bennem zajló dolgoknak, rá fogok jönni, hogy nem volt itt semmi zavar az egyensúlyban … sőt … -mosoly )

Mert régen egyértelműen én voltam a térdelő, alázatos és áhitatos arcú ember. (Vegyük ki a nemi identititást egy pillanatra, mert a végén még félreérthető lesz.) Most körülbelül 70 százalékban vagyok az …

A maradék 30 százalék? Nos … az már szintén az én kezem -mosoly