Nem ismer. Azt gondolja, íme egy nő, aki szubmisszív, mint a többi öszes, alapvetően. Mert az agyában – hiába próbálja titkolni – a nő csak a férfi után következik, ki természetesen Isten után? vagy helyett? az első.

És mégis úrnőt szeretne magának. Ugyan miért? Legfeljebb az átmeneti szexuális izgalom. Ennyi kell neki, semmi több. Amit egy -tól -ig úrnőtől kaphat.
Találkozott-e már olyan asszonnyal, aki nem csak játssza, hanem valóban az? Akit nem a külsőség tesz azzá. Hanem a lelke mélyén pihenő matriarcha. Nem kell azt mindig a külvilágnak mutatni … Látszatra kedves, humoros, esendő. Nő. A másodrendű.

Nem véletlen, hogy többet is akarna egyszerre begyűjteni ebből a fajtából. Abból, akiket tulajdonképpen látszat-domináknak gondol. Persze csak magában. És nem veszi észre, hogy mennyi az apró jel, mivel saját magának árulójává válik.

Találkozott-e már olyan asszonnyal, aki nem csak játssza, hanem valóban Úrnő? Talán igen, ki tudja … De engem nem tart annak, az biztos. Mert ha annak vélne, nem találta volna ki azt az ostobaságot, hogy a játékba – legalábbis ötletadó szinten – ÉN vonjak be másokat. ÉN kérjek meg dominákat, hogy – ha máshogy nem, hát virtuálisan – ötletekkel segítsenek. Úgy gondolja, bennem nincs elég ötlet? Lehet. Vagy vágyna így legalább gondolatban több nőt is uralni? Szub férfiként?

És adna nekem feladatokat … a többi domina megkeresését, hogy kérjem őket, silány agyamat tömjék meg ötletekkel, az ő még nagyobb élvezetére.

Hajjaj. Érdekes próbálkozás, hogy mégis ő uralkodjon rajtam.
De nem fog menni.
Korábban sok évig voltam másodrendű szereplője a „Van egy harci feladatod, drága” játéknak. Annyi harci feladatom volt, hogy már rég csömöröm van még a gondolatától is.

Nekem már senki nem adhat feladatokat. Legfeljebb ÉN adhatok … és azt is leginkább önmagamnak.
Az egész nem más, mint egy sok hónapja tartó hatalmi játszma. S benne én a nő, aki komolynak, komornak tűnik az írásai alapján. Kissé titokzatosnak.

És persze okosnak. Butuska nőt nem dicsőség felhajtani.

Engem már nem vonz a hatalmi játszma, kedvesem. Régen érdekelt, nem tagadom, de manapság nem.
Már nem játszmázni szeretnék. Csak néha játszani, minden különösebb kötelezettség nélkül, csakis az öröm kedvéért. Semmi szükségét nem érzem, hogy bárkivel szemben játszmában bizonyítsam a hatalmamat.

Már ezen is túl vagyok régen.