A Boszorkány épp a madarak csicsergését hallgatja zeneként. És szokása szerint elmélkedik.

Tulajdonképpen hálás lehet a békának. Mert ha nem bosszantotta volna fel annyiszor, hogy már néha agylobot kapott tőle, akkor könnyen lehet, hogy még mindig a béka energiáját használná a maga javára és nem motiválta volna a düh arra, hogy megkeresse a saját erejét. Hogy összekapja magát.

Nagyon érdekes dolog a bioenergia. Főleg a küldése és fogadása. Az elején igazából egyikük sem hitt benne, hogy működik az ilyen, bár azt mindketten tudták, hogy létezik. Túl realisták voltak ahhoz, hogy csak úgy bemondás alapján higgyenek az ilyenben. Számát nem tudni, hányszor tesztelték. És egy idő után mindketten kénytelenek voltak elhinni, hogy valós. És hogy – legalábbis kettejük között – működik.

Persze igy szegény kétéltű elvesztette a Boszorkányát, aki tulajdonképpen rá volt szorulva. Most már nincs. Mert a Boszi megtanulta a világegyetem energiakészletét hasznositani. A maga hasznára. Béka nélkül.

Igy a béka magára maradt a lábimádatával.
A Boszorkány meg az orális gondjaival … No mindegy.

De a Boszorkány rettegett attól, hogy megint függőségbe kerül valakitől. Úgy mint régen attól a manótól … Mert azt soha többé nem szeretné, hogy úgy függjön valakitől. Mindennek ára van. És azt az árat elég volt egyszer megfizetni. Túl sokba került. Érzelmekben és persze pénzben is.

A mérleg igy is pozitív. A Boszorkány még idejében észbekapott és felismerte az újabb függőség kialakulásának veszélyét.

Én meg azt, hogy tartózkodjak a fétisisztáktól. Mert nem nekem valóak