Mire ébredt fel? Nem tudja. Ránézett a telefon kijelzőre, hány óra. Rajta egy SMS. Sürgősen hivjál fel. Kiment egy cigire az erkélyre. Felhívta. A háttérben vonatzakatolás.

– Mi a baj?
– Ha hazaérek, hol tudok ma egy darab kenyeret venni? Ünnep van.
– Mert? Hol vagy?
– Hajnalban kaptam egy üzenetet, hogy egy család nagy bajba került. Kikapcsoltak náluk már mindent. És nincs mit enniük. Páran öszedobtak egy csomagot élelmiszerekkel. Azt kellett sürgősen elvinnem. Beletettem a kenyeremet meg a két literes üditőmet. Másom most nem volt otthon. Ha hazaérek, szerezni kellene valahol egy darab kenyeret.
– Megoldjuk. Te elvitted a saját kenyered is? Hiszen neked is alig van valamid.
– Persze. Te, ezen most nehogy sírj. Bajban vannak. Az ember ahol tud, ott segít. Nem vagyunk állatok. Leteszem. Majd szólok, ha hazaértem.

Ötödik hónapja munkanélküli. Alkalmi munkákból és néha mások segítségéből él. Már segélyt sem kap. Betette a csomagba a saját fél kiló kenyerét.

Próbálja abbahagyni a sírást, közben azon gondolkozik, hogy ma tizenkét palacsintát akart sütni. Úgy dönt, hogy dupla adagot csinál. Ha hazaér és eljön, éhes lesz. Hajnalban indult. Az összeadott csomaggal, benne a saját kenyerével.

Mi ez a hang? Hoppá. Két napja fenn van az új szélcsengő. Eddig néma volt. Pedig fújt néha a szél. Az este gondolkozott is azon, talán máshová kéne akasztani, ott hozzáér az erkély rácsához. Lehet, azért nem mozog. Most csilingel. Mégiscsak jó helyen van az.

Érdekes. Már régen nem a felesége. De megtartotta a nevét. Valamiért. Csak. Mert szép névnek tartja. Néha kissé hosszú leírni. Nem baj.

Milyen nap is van ma? Pünkösd. Amikor Isten elküldte szent lelkét az embereknek. Nekünk, hétköznapi bűnösöknek. Hogy emberek maradjunk.