Fél négykor majdnem újra kinyitottam a gépet.

Mert volt még egy kérdés az este, ami felmerült és talán méltatlanul elhanyagolódott. Bár nem, mert volt miről beszélni …
Hogy is mondta körülbelül? „Legalább rájöhetnél, hogy is állok a szerelemmel.” Vagy: „Legalább arra is rájöhetnél, miért állok így a szerelemmel.” Igen, valahogy ilyesmi volt.

Én viszont már így fogalmaztam meg magamban hajnalban: „Miért is félek én a szerelemtől.”
Igen. Nem véletlen a saját fordításom. Úgy sejtem, hogy fél tőle.
Nagyon sok mély érzés van benne. Talán tagadja, talán nem. De vannak. És olyan mélyek, intenzívek, hogy még bennem is rezgéseket keltenek, távolról. „Érzem” őket, „látom” őket …
Egy ilyen mélyérzésű emberben vajon mekkora érzelmi bumm lenne, ha „megengedné” magának a szerelmet? Hatalmas. Tudna vele mit kezdeni??? Persze.
De látja maga körül a világban, hogy az emberek milyen kiegyensúlyozatlanokká válhatnak ilyenkor. A boldogságtól a mélységes szomorúságig, a mennytől a pokolig. Akár váltakozva is.
Mi van, ha attól fél, hogy ilyen instabil érzelmi helyzetbe kerül … Mert a szerelem érzelem. De még mekkora …

És minden erős érzelem később akár indulatokkal, csalódásokkal járhat.

Egy elméletnek ez is megteszi.

[0:50:24] xy: mert akkor talán azt is tudnám h mi a helyzet a szerelemmel

Milyen csalóka az emberi emlékezet … És hogy átfordít dolgokat …Nem arról volt szó, hogy én jöhetnék rá. Hanem hogy ő.