Egy falat süti. Majd még egy
Sose gondolta, hogy az a bizonyos képesség, ami benne van, valaki számára ilyen különleges és ennyire érdekes lehet, valami olyan téren, ami nem igazán erről szól, de azért ott is kellően használható.
Úgy érzi, hogy egyre gyakorlottabb. Egyre jobban körvonalazódik az a „szerep”, ami önmagának is megfelel, amit élvez, és illik hozzá. És ami tele van finomsággal, kedvességgel, de mással is. Erővel. Olyan erővel, mely egyrészt saját magából származik, másrészt töltekezik a világmindenségből. És a másikból persze. Kimeríthetetlennek tűnik, így, összeadódva. Néha úgy érzi, hogy lubickol ebben az energiában, amely olyan, mint egy tenger, de nem háborgó, nem viharos, inkább csendes, ringató, és meleg hullámaival körülöleli.
Kivételesen az álmai most mind erről szóltak … Szinte mindvégig abban a képzeletbeli energia-tengerben lubickolt … Hát … „érdekes” álmok.
Elcsodálkozik. Hiába a hajnali óra, most mégis frissnek és energikusnak érzi magát.
Eszébe jutnak most azok a bizonyos süti falatkák. Milyen jó lenne …
„Ha hozzám érsz, az már gyönyörűség…”