Az aktus után fekszenek az ágyon boldogan, békésen, kielégülten. Mindenki megkapta, amire vágyott, ami neki jár.

Az asszony hanyatt fekve, szétvetetett lábakkal, mint a nagyalföld, kényelmesen, arcán egy jóllakott nőstény macska elégedett kifejezése, kéjesen mosolyogva bámul a plafonra. Nem látja az arcát, nincs tükör a kézben. De a mimikai izmok tónusából érzi, milyen lehet. A kielégült alfa nőstény, mellette a hozzá illő, vágyaiban stimmelő alfa hímmel, – és hogy adjunk valamit a romantikának is, fekszenek, mint két összesimult kanál a rendben tartott evőeszközös fiókban – atyavilág, nem leszek most túl csöpögős, hogy ezt igy leírtam? – tépelődik éppen magában. Nem baj, ennyi gennyes érzelgősség még belefér, adni kell valamit az olvasóknak is, gondolja most kaján röhögéssel, többet se kapnak ebben az írásban.

Szóval fekszik, pihen. Majd kisvártatva ezt mondja:

– Tudod, ilyenkor olyan huszon-harminc évesnek érzem magam – közben tisztában van vele, hogy már rég nem annyi, de élvezi mérték nélkül a néha visszanyert fiatalság perceit. Arcán még szélesebb mosoly, huncut, kéjenc.

Nyelve épp szájszélét nyalogatja, igy még jobban hajaz egy most jóllakott macskára, ajkán, nyelvén az a finom sós iz, saját ölének nedve, mit a férfi gyakorlott keze, szája, egyéb nemes testrésze – valamint korbácsa, pálcája, egyéb ravasz eszközei, mik a hétköznapok világából származnak … érdekes, sokkal izgatóbb, mint bármilyen horribilis összegű műkütyű … amióta együtt vannak, még főzéskor is néha perverz ötletei támadnak egy egyszerű fakanál kézbevételekor … anyám, hogy mekkora ribanc vagyok, csodálkozik el ilyenkor … – patakként bugyogtatott fel ölében, s mit a kielégülés koronájaként élvezettel lenyalogatott a szájába tolt ujjakról – nem kellett azt olyan nagyon erőltetni, hisz maga is akarta – kérem a kezedet, Drága -, élvezi a sós izt, – és hogy ismét adjunk a magasrendűségnek, fogalmazzuk tán szolgálatnak, milyen szép szó ugye? Minden szub esti imátságában szerepel ez a magasztos kifejezés biztosan … most megint röhög, ahogy ezt leirta … anyám, hogy ez micsoda írás lesz …

Szájnyalogatás közben a férfi mosolyogva nézi a nő arcát fölé hajolva és ezt mondja:

– Tudod, én meg azt élvezem, hogy szép lassan felfedezlek, mi mindent lehet még belőled kihozni, ami eddig is megvolt a mélyben … A határaid legszéléig elmegyek … És amit találok, az mind enyém lesz.

– A Tiéd, Drága Mester – helyesel a nő, – mosolya kissé már más, a huncutság nyoma még benne, de megtelik a szeme érzelemmel – most már valóban áhitattal, talán csöppnyi alázattal is. – Szeretlek.

(2012.08.28.)