Azt hiszem, hogy bizonyos területen nyugdíjazom magamban a homo ludenset, a „játékos” embert. Az lesz a legoptimálisabb megoldás.

Megnéztem most az arcom a tükörben. Olyan kemény, mint a kő.
Minden mosoly nélküli. Nem szeretem ilyennek látni magamat. Egy kőarc az éjszakában …

De már reggel van. És olyan szép. Süt a nap.

A Zsuj-jen kolostorbeli Si-jen mester minden áldott nap saját magát szólongatta:
– Mester!
– Tessék! – válaszolta tüstént magának.
– Légy éber – figyelmeztette magát.
– Igenis, mester – válaszolta.
– Ezentúl ne engedd, hogy tévútra csaljanak mások!
– Nem, nem engedem – válaszolta magának.

(Kapujanincs átjáró 12.)