Itthon maradtam egy nap szabadságon. Nincs benn munka semmi, mindennel kész vagyok. Minek üljek ott?

De hogy ne töltsem teljesen hasztalanul a napot, elővettem a weboldalt. Na, nézzük, hogy mikor hagytam ott abba a képet szerkesztését. Mert odáig kell visszalapozni a blogjaimban.

Szeptember 18. … Fasza … Na persze. Amióta az ex lelépett, nem csináltam semmit képileg. No mindegy, lapozzunk vissza és nézzük végig onnantól az összes bejegyzést az esetleges képek miatt. Legfeljebb megint tyúkszemet ülök a fenekemre. És kénytelen-kelletlen végigolvasom, mi történt azóta, hogy az ex lelépett. Legfeljebb majd bőgök rajta egy sort. Na és?

Nem bőgtem. Végigolvastam a posztokat. A rosszat, a jót, a szomorút, a humorosat, mindent. Közben rájöttem, hogy milyen sok ember segitett nekem az eltelt hónapokban. A valós és a virtuális világban is. Nagyon jó érzés volt. Lényegében végigmosolyogtam az egészet -mosoly

Egy mondat kivételével. Mert azon nagyon elbőgtem magam. Pedig egy olyan egyszerű, rövidke mondat. Felviditásnak, viccnek szánta valaki, amikor épp szar passzban voltam. És ez a mondat:

„Kéred a Rubik kockámat?”

Nem, nem kérem. Mert szinte nap mint nap kapok tőled valamit. Ami a legtöbbet jelentette nekem az azóta eltelt időben. És milliószor értékesebb, mint bármilyen Rubik kocka. Még akkor is, ha az a kocka gyémántból lenne.

Szép az élet ^^