Nem panaszkodhatom mostanában az életemre. Mert minden napom a szó szoros értelmében ragyogóan indul. Éjfélkor kezdődik a nap, ugye? És nekem éjféltő kettőig, de néha már este 11-től akár háromig is ragyogóan telik nap. Vagy az éjszaka. Ki honnan nézi.

Olyan beszélgetésekben van részem, mint még soha az életemben. Furcsa páros -lol Két ember, akik mindenről tudnak és mernek már beszélni egymással. Néha a világ legkomolyabb dolgairól. Néha meg a világ összes hülyeségéről és hülyéjéről. Képeket mutatnak egymásnak, zenéket, szöveges információkat. És önmagukat. Minden hibájukat felválallva. Mert érzik, hogy a másik ezekkel együtt is elfogadja. Ebben a pár órában nem kell szinészkedni a világ számára. Nem kell takargatni a rosszat. Nem kell lejátszani a szokásos emberi játszmákat. Önmagunk lehetünk. Nyiltan. Istenem, olyan könnyebbség ilyen őszintén beszélni valakivel …

Aztán persze, jó háziasszonyhoz illően mindig kitakaritom a lakást. Előtte a figyelmeztetés:

– Egy perc múlva törlök!