Az ágy mellett két kis szekrény. Ezer éves. Örökség, mely értéktelen. Iratok vannak az egyikben. A másikban apróságok. Át kellene pakolni – gondolkozik a nő. Hogy ott is rend legyen. Hogy mindennek helye legyen. Ne csak a borotválkozószereknek a fürdőben. Ne csak a papucsnak a szék alatt. Hanem ott is. Hisz kincsek gyűlnek lassan egyikben.

Pár napja került a tetejére két új dolog. Az egyiket kézbe vette, forgatta, nézte. Egy csomag fehérre pucolt gally. Összefogva. Vajon mire lesz jó – töprengett magában, a fantáziája nekilódult, de meg is állt hamar. Nem tudja. Nem akar most fantáziálni. Fáradt és meleg van. Úgyis meg fogja tudni, mikor itt lesz az ideje. Nem a kiváncsiskodás a dolga. Csak az, hogy őrizze a kincseket és rendben elpakolja.

A másik, amit akkor eltett, egy gyertya … Olyan egyszerű dolog. És mégis izgató … Vajon mikor fogja az olvadt viasz cseppjeit érezni a testén … És hol?

Átkos fantázia … hiába a meleg, már szárnyal. Az öle bizseregni kezd, bimbói kemények. Olyan jó lenne megérinteni. Nem fogja.

Mindezt meghagyja a férfi kezének. Majd, ha jön. Hisz az övé. Minden porcikája. Simogatásra, ütésre, minden édes érintésre. Az öle vágyón sajdul. Most arra vágyik, hogy az a szép pasztell szinekből fonott korbács megkóstolja széttárt combjai belső felét, majd fájó csókot adjon az ölére … Vajon milyen érzés lehet … Ütése csipős. Ilyen korbács még soha nem illette az éhes, nedves redőket …

Végigolvassa, amit irt. Jó kis irás. Egy ribanc képzelgése.

(2012.08.23.)