milyen fura egybeesés

másfél órával és egy nagyon vacak film felével ezelőtt, mint az egyik előző blog írója, én is a rendről és ennek szerepéről gondolkodtam a mostani eszement helyzetben.

az életem alapja a rend. a rend a sajátom. én „dolgoztam” ki, persze segítségül véve a világnézetemet is.
ez a rend csak nekem rend. lehet, hogy más normális embernek káoszként látszik. de nekem nem az.

régebben elég sokszor szükségem volt rendrakásra magamban. már ezen a renden csak apróbb javitanivalók vannak.
a régebbiek sokkal nagyobb „pakolások” voltak. sokszor megterhelőek. azokat a legtöbbször azzal kezdtem, hogy töröltem magam innen.

már nincs szükségem a törlésre a javítgatásokhoz. legfeljebb nem lépek be. vagy ha belépek, minimalizálom a közösségi aktivitásom.

Hírműsort nézek

Idős nénit interjúvol épp a riporter. Kosarában maszk, zsebében is.

„Én evvel járok, ha azt mondják, hogy föl kell tenni, akkor fölteszem.”
„És ha nem kell, akkor nem teszi fel?” – kérdezi a riporter.
„Ha nem köll, akkor miért tegyem fel?”
„Nem fél?”
„Én már kilencven éves vagyok, mitől féljek?”

Hát igen.