tegnap késő este már olyan jó volt. kikapcsolt az a motor az agyamban és engedett egy kicsit másra gondolni, nem a dolgokra, nem tekert állandóan
ma reggel megint arra ébredtem, hogy megállás nélkül zakatol. pörög az agyamban minden. hogy mit kell tennem sorban, sorban

aludni akarok. olyan jó lenne egyszer átaludni egy napot, egy hetet, egy hónapot, az egész hátralévő maradék életet

tudok dönteni. és szoktam is. de néha nagyon egyedül érzem magam a döntés felelősségében
mint például most is

persze lenne néhány ember, aki meghallgatná, ha panaszkodnék. de minek? segiteni úgy sem tud senki. a felelősséget senki nem veheti le a vállamról

Istenem. legyél velem