Olyan csend van, hogy a falióra kattanásai, mint egy-egy apró robbanás. Szinte visszhangzik a fülemben. Az előbb fel is néztem rá, hogy tényleg az csinálja-e ezt a meglepő zajt. Az asztalon a sólámpa meleg fénye világit. Kicsit borzongat a hideg, de szerintem csak én érzem hidegnek az éjjeli konyha levegőjét. Este olyan meleg volt, hogy már azon töprengtem, hogy le kellene csukni a gázt teljesen … Tegnap reggelre is – bár már kezdtem tavasziasitani a takaróimat, az egyiket kicseréltem egy jóval vékonyabbra, a Drága is levette magáról az egyik plédjét – beizzadt hajjal ébredtem. Utálom. Hiába fürödtem meg, az orromban ott van az izzadtság szaga, egész nap éreztem, beette magát az orrom szaglósejtjeibe.

Furcsa ez a hirtelen változásokat felmutató idő. Bár már lassan az lesz a szokatlan, ha nem két naponta váltják egymást a frontok …

Ott tartottam, hogy reggel izzadtan, felhevülve ébredtem. Még álomittasan feküdtem, amikor a Drága – aki addig is hozzám bújt – mozdult egy picit és még közelebb húzódott, átölelt és olyan szusszanásokkal bújt egyre közelebb és közelebb hozzám, mint egy óriási mackó. Neki biztos nem lehettem olyan kellemetlen szagú, mert beleszimatolt a nyakamba és belefúrta álmában a fejét a tarkóm hajlatába. Olyan volt, mint egy hatalmas, biztonságot adó és igen meleg kályha.

Még másfél hónap … és már három éve lesz, hogy együttélünk … Életem.