nem viselem, ha tartósan kihasználnak, felhasználnak. úgy vagyok vele, mint ördög a tönjénfüsttel.

olyankor csak egy dolog jöhet: az elköszönés.

egy filmben hallottam: a Gonosz úgy támadja az embert, hogy gyűlölettel tölti meg a lelkét. nem lehet máshogy védekezni, csak szeretettel. hát én próbálom. de kurta nehezen megy.
na mindegy. gyakorolni fogom.

persze azért valami sajnálkozás van bennem. mert valaha remény is volt. ami többször elveszett. de bármilyen nezéz volt, igyekeztem újra megkeresni.
a remény keresésének is vannak határai.

van olyan, ami villámgyorsan ér véget. volt ilyen az életemben. tíz perc kellett hozzá.
van, ami többször is visszahozható – erre mondják, hogy dolgozni kell egy kapcsolaton … kurvára utálom ezt a kifejezést, de mindegy … hát én dolgoztam, és sokszor visszakaptam a reményt.
de mindig egyre kevesebbet.

és most már hiába teszek bármit is, a remény nem tér vissza. ostobaság lenne újra próbálkozni.
teljesen elveszett a bizalom. érdekes, az is darabokban csökkent. mindig letört belóle egy darab. abból sem maradt semmi.

no ezért van bennem valami sajnálat. nem az éveket sajnálom. hanem a reményem elfogyását.

most vissza kell húzódni egy kicsit és sok mindent átgondolni.

azt hiszem, hogy a Boszorkány végleg hamuvá változott, a maradványait elfújta a szél. az én reményemmel együtt.