Kimásoltam az elmúlt két hónap posztjaiból a zenéket. Meg kitöröltem innen fennről a top widgetből is. Meguntam már ezeket. Bekerültek a felső menüsorban lévő „raktárba”. Ott van már a helyük, nem máshol. Most már keresni kell újabbakat.

Közben lezártam magamban egy fejezetet. Húztam egy képzeletbeli vizszintes vonalat. A mai nappal egy újabb kezdődik az életemben. A papir még fehér. Majd kiderül, hogy mi lesz rá irva.

Közben telefonon felbosszantott a gyerek meg az apja. Mert az apjának eszébe jutott a temetőjárás. És nemcsak a szüleim sirját akarják felkeresni, hanem még a nagyszüleimét is. Hogy a gyerek esetleg akarja, hát jól van. Bár már évekkel a születése előtt meghaltak. De hogy az apja mit akar már megint az én nagyszüleimtől, arról fogalmam sincs. A nagyapám még látta. És utálta. Azt sem tudom, hogy mi a francot foglalkozik az ÉN szüleim sirjával. Kollektivan utálták egymást. Álságos hozzáállás. Talán foglalkozhatna a saját nagyszülei és a saját apja sirjával … Az enyémeket meg hagyja békén.

Én nem járok temetőbe. Tiz éve. Ott csak csontok, kövek, ledőlt siremlékek vannak. Nem a szeretteim. Mert azok itt vannak azóta is velem a lelkemben. A Halottak napi szarakodásban mindig is renegát elveim voltak. Mondtam a gyereknek, hogy hozzon nekem egy csomag gyertyát. Egyszerűt, olcsót. És majd én azzal magamban lerendezem a Halottak napját. Remélem, hogy az ősrégi sirok kutatása közben nem feledkezik meg róla.

Tegnap éjjel negyed háromkor hulla álmosan végignéztem a blogomon. És hirtelen megláttam … Amiről az éjjel beszélgettünk. A férfi és nő különbségéről. Ha más blogot nem néznék, – mert amúgy elég sokat szoktam – még akkor is látnám, hogy igaza van … A férfiak leginkább önmagukról irnak. A nőknek meg mindig kell valami más, valaki más is. Önmagukon kivül. Önnön fontosságunk tudatának növelése? Önigazolás? Fals bizonyiték, hogy kellünk valakinek? Még az is lehet, hogy az is igaz párhuzamosan, amit én mondtam. Hogy ez valahogy az anyasággal, gondoskodással is van valamilyen összefüggésben … A férfiak általában önmagukat „ajnározzák”. A nők meg inkább másokat. Saját maguk háttérbe szoritása árán is. És a blogjaikban legtöbbször a világ összes bajával, a családdal, gyerekekkel, és főleg a pasikkal foglalkoznak. Viszont a pasik meg élvezik ezt valahol -mosoly És ezért nem tesznek ellene. Hát Istenem, ők meg ilyenek. Nem tehetnek róla. Talán még észre sem veszik. Csekély kivétellel.

Mert nekem még csak egy ember mondta ezzel kapcsolatban tavasszal:

– Te, mostanában nem lesz túl sok belőlem a te blogodban? -atyam -xd

Amikor ezt az éjjel megláttam a saját cumómban is, félálomban majdnem megszakadtam a röhögéstől. És magamon nevettem a legjobban.