Elissa-bat … a fénylő feketés-lila hajával, darázsderekával, – kicsit mintha anorexiás lenne? – és azzal a gyönyörű, fimom kis arcával. Csókos száj, mély lila rúzzsal, pici vámpír fogak, alig látszanak …

Egy asztalon áll, némi „fehér mágiás” célzattal. Hátha magába szívja a sok rosszat. A leterheltséget. A fáradtságot. A fájdalmakat. Mindenkitől, aki megfordul a közelében. Ránk fér már.

—

Azon gondolkozott, hogy tesztelni kéne. Most valahogy másként. Mi lenne, ha gondolatban kígyó lenne? Nem óriáskígyó. Hanem a ‘címerállat’, naja naja, a pápaszemes kobra. Marása életveszélyes. De szorítani talán nem olyan erősen tud.
Lassan belebújt a naja bőrébe … Kígyóként nekiindult a világba. Körülfonta a másik vállát, mellkasát, nyakát. Majd huncutul mosolyogva belesziszegett az arcába.

„Na haver, ezt is érzed? Ezt nem beszéltük meg előre.”

Érezte …
Még mindig hiszi is, meg nem, hogy ilyen létezhet …