BogárEmber: Boldog vagy?
S: Én? Igen. Mert?
BogárEmber: Csak kérdem.. úgy általában?
S: Igen. Anyám …. Hmmm…. Mit válaszoltam volna, ha ezt például kettő, négy, nyolc, tíz éve kérdezed? Azt, hogy nem ….
BogárEmber: Egész élet eddig.
S: Utólag nem tudom a saját régi hülyeségem átkonvertálni .. És akkorát meg nem tudok hazudni, hogy azt mondjam, akkor boldognak éreztem magam. No mindegy. Az a lényeg, hogy most az vagyok.

S: Gondolkozok ezen a boldogságon … Voltak persze olyan periódusok, amikor azt mondtam volna, hogy igen. De mindig hozzátettem volna, hogy miért …
BogárEmber: Érdekes.
S: Szerintem is. Most meg nincs miért. Legalábis úgy nincs, mint régen. Mert akkor mindig valaki miatt éreztem magam boldognak. Nem önmagam miatt.
BogárEmber: Én se magam miatt. Az élet miatt.
S: Igen. Jobban megfogalmaztad, mint én.

S: Gondolkoztam. Hogy mióta lehetek boldog. Nem lehet persze meghatározni. Ez is egy folyamat volt.
BogárEmber: A boldogság folyamat? Nem alap?
S: Hehe. Úgy tűnik, hogy nekem nem az volt. Nekem mindig a boldogtalanság volt az alap. De néha történt valami, ami átmenetileg boldoggá tett.
BogárEmber: Érdekes.
S: Gondolhatod, hogy nekem is az … Így belegondolva.
BogárEmber: Megint fura vagyok.
S: Nem. Illetve nekem már nem.

BogárEmber: Alszol.
S: Nem
BogárEmber: Akkor?
S: Írkálnék. De nem megy. Elteszem holnapra.
BogárEmber: Még mit?
S: Amit beszélgettünk a boldogságról. Azt összefoglalva.
BogárEmber: Az sok? Élni boldogság. Tök rövid.

Most eszembe jutott az a csempe a falon. Amiről írtam nem olyan régen. Lenn a két kisróka … Vuk, két példányban. Amúgy meg két boldog ember beszélgetett egymással. Ennyi.

Íme, megint visszaköszönt a csempe a falon. Az utóbbi évek legrövidebb projektív tesztje számomra. Nagyon hatékony. Mert teljesen mindegy, hogy csempében vagy pacában.

Most kíváncsi lettem. Vajon mit fogok még látni rajta?