Döntöttem. Nem szedem tovább azt a porcos gyógyszert. Lehet, hogy két naponta beveszek egyet, de naponta kettőt nem. Már nem birom ki a „hatását”. Nemcsak az állandó és exponenciálisan megnövekedett fájdalom, ami már viselhetetlen. Hanem mindaz, amit ez a lelkemben okoz. Azt érzem, hogy nincs miért élnem. Nem akarom ezt tovább elviselni.

A döntés után eszembe jutott a kemoterápia … Milyen könnyű azt mondani, hogy vállalja újra el … Nem az én bőrömről volt szó. Mindenkinek magának kell eldönteni, hogy mit képes elviselni és mit nem.
Soha többé nem fogok neki ilyet mondani.

„Csak egy alkalmat élj át helyettem, aztán majd tudod, miről beszélsz.” – akár ezt is mondhatta volna. De nem tette. Udvariasan végighallgatta az érveimet, majd csak annyit mondott, hogy úgy döntött, hogy nem.
Ha a halál faszába küld, akkor is igaza lett volna …