milyen furcsa. most a szép emlékek jönnek, pedig nem is kerestem őket

* *

az az éjszaka, amikor country zenét hallgattunk az asztal két sarkánál ülve. és egyre közelebb húzódva egymáshoz. nem égett a lámpa, csak a gyertya fénye világított. beszélgettünk és megfogta a kezemet. miért is ne, gondoltam, hisz régen nagyon jó barátok voltunk. de aztán egyre közelebb hajolt hozzám. én is hozzá.
és megcsókolt. végre.
akkor hittem el évtized után, hogy régen jól éreztem én …

* *

a munkahelyemre jött be. nem ismerük még egymást személyesen. csak az online beszélgetés volt.
megállt az ajtóban, rámnézett. és mosolygott. és mélykék szemű, szép arcú kölyök. baseball sapkában, pólóban, mellényben. sok zsebbel. a karján barna volt a bőr, aranylottak a szőrszálak.
az a mosoly …
aztán odaültem mellé. az első ölelés, az első csók.
csináltam róla két képet. egy alig-kamerás buta sharp mobillal.
még mindig meg lenne, ha a legutóbbi telepitéskor nem szállt volna el a raktáram.
nem baj. az agyamban itt van. a lelkemben is.

* *

azt mondta, hogy mi lenne, ha mindketten egy lakatlan szigeten lennénk. csak ketten.
oké, mondtam.
mert akkor sokkal több időm lenne ‘foglalkozni’ a farkával.
oké, mondtam. ‘csak fogj nekem egy kezdetleges dárdával néha halat is’
‘nem lenne hiányod halban’