„mert volt egy ember, akit kedveltem és tiszteltem
te elvetted tőlem azt az embert
aki nekem örömet meg boldogságot tudott adni
és ilyenkor tele van a szemem könnyel, a lelkem meg fájdalommal és csalódással
ki az az őrült, aki ennek örülne?
mert én nem”

Varnyu

Sokáig nem hittem a Sátán létezésében. Miért teremtett volna Isten valakit, aki az Ő hatalmával teljesen ellentétesen dolgozik? Miért kellett volna megalkotni a kísértést?

Mert Isten világában rend van. Egyensúly. Yin és yang.

Amikor a Sátánt az emberben, minden emberben benne élő gonosszal kezdtem azonosítani, már inkább elfogadhatóbb lett a léte. Az emberi rossz szándék. Á, nem is kell az hozzá. Elég csak az ostobaság. A kivagyiság. Az, hogy azt gondoljuk, mi jobban tudjuk, hogy másnak mire van szüksége, mint önmaga.

A Sátán már sokszor megkisértett. Mint mostanában is. De én ellene mondok a Sátánnak. És nem csodálkozom, hogy az Úr imájában miért van az a sor:

És ne vígy minket a kísértésbe

Hát azért, hogy megpróbálja az erőnket.

Nem attól kell tartani, aki … Hanem azoktól, akik azzal kecsegtetnek: Én csak segíteni akarok neked, mert tudom, hogy mire van szükséged. Talán jobban is, mint te magad. Ők a Sátán valódi küldöttjei … Ez az a jószándék, amivel a Pokolhoz vezető út ki van kövezve …

Nem kérek belőle.