Ül és elemzi a dolgokat, mint szinte mindig. Mi történt? Miért? Mit érez?

Jó lenne azt hazudni magának, hogy nem tudja, mi történt. Hogy nem érti. De tudja. És érti.

Fekete-fehér … fehér-fekete … pár gombnyomás, és megváltoztatható. Játék. Mert mindegy, milyen a szin, a lényeg nem változik. Ugyanaz marad. Önmaga.

Fekete-fehér … fehér-fekete. Játék. Szinte mint egy sakkjátszma. Keserű-vidám … vidám-keserű. A másik napló keserű sokszor, hogy ez a blog megőrizze a humort, a kedvet, erőt az élethez. Nem is fog ez megváltozni alapjában. Mert ide mindig a nevető szem néz, a humoros lélek ir.

Még akkor is, ha most egy bábúnak érzi magát egy sakkjátszmában. Ami már feleslegessé vált a játékban.

Ilyenkor egy dolgot lehet tenni. Önmagunkon nevetni. És aki bátor, az még azt is megteheti, hogy felkinálja önnön kudarcát a köznek: Világ, nevess rajtam nyugodtan. Mert megint csak egy jó nagy marha voltam. Tanulj a hibámból. És ha kigúnyolsz, az sem baj.

Én nem vagyok Cyrano. Nem szégyenlem felvállani a marhaságaimat. És Cyranoval ellentétben azt sem bánom, ha mások szembesitenek vele. Önmagamnál nagyobb birálóm úgysem lehet az életben. Az az ember még nem született meg.