amikor már megtanultam nem várni
amikor olyan a reggel, hogy spaknival próbálom magam a szinusz gödör aljáról felvakarni, hogy legalább erre az egy napra legyen valami erőm, mert tovább tervezni nem érdemes
amikor olyan zenéken sírok, amin máskor nevetni szoktam
amikor kényszerből megkérdezem magamtól, hogy ugyan mi a fasznak örüljek, mert mégis igyekszem pár gramm pozitívumot összeszedni a semmiből
amikor erre a kerdésre csak egy válaszom lehet: mert élek
amikor a válasz hallatán mindössze megcsóválom magamban a fejem és annyit kérdezek: és akkor mi van …
amikor újra és újra azt érzem, hogy a kényszer tanított meg nem várni, mert elegem volt a hiábavalóból

és akkor mi van

na az egy nagyon szar reggel
és már kategóriába sem rakom a posztot, pedig tudnám, de sehol nem tűnik fel benne az értelem, így eltekintek tőle

majd csak kisüt egyszer a nap, ugye?
és lesz egyszer holnap is
és az Élet szép

na hagyjuk