És még ezek után is, amiket az előbb leirtam … ha itt állna valaki az ajtóm előtt, beengedném. A szivembe is. Mert még mindig tudok hinni. Hogy találok egyszer egy tisztességes embert. Csak annyira tisztességeset, mint én. A fél lélek. Beengedném és tudnám szeretni.

Mert az a szilánkos szemét még mindig nem tudta elvenni a bizalmamat. Nem kell, hogy túlzottan tisztességes legyen. Csak annyira, mint ez a felem. Mert ez sem tökéletes persze. De nem olyan szemét, aljas állat, mint az a másik rész bennem. Mert az a rész nagyon az tud lenni. De még mindig kordában tartom.