szenvedéssel fizettünk egymásnak. te is, én is, anya

*

megint a szokásos tematikájú álom délután. az eredeti családom és a gyerekem. mind ellenem tettek. először azt akartam irni, hogy nem segitettek. de itt most nem a segitésen volt a hangsúly. azért nem boldogultam, mert ellenem tettek. leginkább az anyám.

a gázparapett. és valami pakolás, költözés. meleg volt, szinte nyár. és a legmagasabb fokon mentek a gázok. minek, a kurva életbe? minek pazarolni a pénzt, amivel ki kell fizetnem? mert az nyilvánvaló volt, hogy én fizetek mindent. a lelkem vérével kerestem a pénzt, anya meg szórta. a gázfűtésen keresztül. le akartam csukni. ő meg odahajolt és direkt elcsavarta. és én nem tudtam lehajolni (!!!), hogy megnézzem, merre kell kisebbre venni. és már olyan lánggal lobogott, hogy rettenetes volt. attól féltem, hogy kigyullad vagy felrobban. próbáltam a készüléknél elzárni a csövön a csapot, de nem ment. régi rossz volt. mint a parapett is. és elkezdett ömleni a gáz. szerte a lakásban. én meg rohanva kerestem a főcsapot, hogy még időben elzárjam, hogy fel ne robbanjunk mind

miért küzdök még mindig veled, anya? miért teszel nekem mindig keresztbe az álmaimban? mi az, amit meg kell bocsájtanunk egymásnak? te már húsz éve halott vagy. de én hiszem, hogy még odaátról is meg tudsz bocsátani nekem. ha én is azt teszem. mit véthettem ellened? a betegségről, amivel születtem, nem tehettem. te sem. a sors azt adta. tudom, hogy nehéz volt nektek velem miatta és harcoltatok a világgal. értem. megtettetek mindent, amit szülő a gyerekéért megtehet. de biztos, hogy kurva nehéz lehetett nektek. és indulatot nem lehet érezni egy pár hónapos vagy pár éves gyerek ellen. csak a féltést, a fájdalmat.
azt meséltétek, hogy három éves koromig alig ettem. és emiatt is mindig szorongtatok. valószinűleg főleg te. kizártnak tartom, hogy kórosan sovány lettem volna. nagyon jó gyerekorvosom volt, még emlékszek rá. ha bármi baj lett volna a súlyommal, ő közbelépett volna. tehát nem volt. nem haltam éhen. annyit ettem, amire szükségem volt. ti mégis féltettetek. központi kérdés lett a családban, hogy mennyit eszek. és amikor három évesen a skarlát után enni kértem, állitólag addig sosem .. akkor örömmel adtátok a kaját. valószinűleg sokat. sokkal többet, mint kellett volna. evés és szeretet. étel és szeretet. étel egyenlő szeretet.

három évig kinlódtatok az állitólagos rossz étvágyam miatt. és aggódtatok

én három évig kinlódtam veled a halálod előtt.

szenvedéssel fizettem a te szenvedésedért. kérlek anya, tegyük már ad acta az egészet. legyen már kifizetve a számla mindkét részről. én megbocsájtok neked. te is bocsáss meg nekem.

szeretlek anya. most is. mindegy, hogy már húsz éve nem vagy velem. akkor is szeretlek. nagyon. és nem hibáztatlak semmiért. te se hibáztass engemet. békéljünk meg végre

*

az anyám már régen megbékélt velem. az álmok az enyémek. nem az övéi. nekem kell megbékélnem. slussz
nem verhetem még az álmaimat is a halott anyám nyakába. nekem kell magamban rendet tennem. és megint slussz.

addig basztatlak, amig nem csinálod úgy, ahogy kell

hogy ezt ki mondta? nem tudom. lehet, hogy az anyám odaátról. lehet, hogy én beszélgettem magammal, mert szoktam. bár nem igy. direkt és tudatosan szoktam. nem igy, spontán a semmiből …
ebben az életben ezt nem tudom meg soha pontosan. de célszerű megfogadnom a figyelmeztetést. akárki is ‘súgta’ bele a lelkembe. mert igaza van. egy szavam se lehet