Fürdés után kimentem az erkélyre elszivni egy cigit. Ezüst ragyogás mindenütt. Az égen, a fejem fölött ontja fényét a majdnem telő hold. Bár feltámadt a szél, de mégis olyan, mintha tündérek repülnének az éjszakában …

Tisztelem azokat, akik minden nap, minden este tudnak és szeretnek főzni a családjuknak. Tudok, de nem szeretek. Nem is mindig szoktam. Bár tegnap éjjel főzésre adva a fejem, nem bántam meg, mert közben nagyon jót beszélgettem három-négy „deviáns” emberrel. És nagyon jókat nevettünk. Egy ál-gótikus ifjú hölgy, egy ál-emo fiatalember, egy szerelmes asszony és egy érző lelkű, romantikus férfi. Nagyszerű ötösfogat volt. A végén már többen is attól tartottunk, hogy családjaink felébrednek hangos nevetésünkre. Üditő éjszaka volt füstölt csontos tarkabab leves főzés közben …

Emlékszem a tavaj nyári éjszakákra … azok voltak ilyen vidámak, felviditóak. Hiányoztak már … Na, ez az a társaság, ahol maradéktalanul jól érzem magam … Semmi álság, csak a kedvesség, őszinteség, valódi érzések, érdek nélküli segiteni akarás. Nagyon hiányzott már … Több ilyen éjszaka kellene. Azt hiszem, a jó idő megérkeztével ismét visszaszokok az éjjeli főzésre. Nyáron úgysem lesz más választásom.

Várom már kicsit … de előtte még jöjjön az igazi tavasz, virágpompában, édes illatokkal, madárcsicsergéssel, csillagözönnel a gótikus égbolton …