Ezt nem birom kihagyni
Tudom, hogy egy rohadt geci vagyok. De ezt még nem birom kihagyni.
Volt nekem egy kedves barátom a cseten. Bár egyszer hónapokog nem állt szóba velem, mert megmondtam a véleményemet egyenesbe. Hogy mit gondolok róla. És nem vattába csomagolva nyújtottam át. Azt mondtam neki, hogy himsovonisztának tartom. Lehet, hogy megfogalmazhattam volna udvariasabban is. De ott, akkor nem tudtam.
Aztán persze elnézést is kértem. Meg sűrű bocsánatot. Helyreállt a jó viszony. Olyannyira, hogy később vendégül is láttak minket Erdélyben. Amikor kinn voltunk, (és később is) úgy éreztem, hogy az ex és ő eléggé hasonlitanak egymásra.
Irtam az előző posztok egyikében, hogy az ex mit mondott nemrég a cset lélekszámáról, eléggé pejorativ megfogalmazásban … hogy ott olyan kevesen vagyunk, hogy mindenki op és admin, és egymást moderáljuk. Nos, korábban már hallottam én ezt attól a bizonyos erdélyi vendéglátónktól is … És eléggé morc is voltam emiatt, mert ezt közösségbomlasztásnak érzem. Nem szeretem az ilyet.
Pár napja beszélgettünk egy másik barátommal is ott. Privátban. Kettejükről. És megállapitottuk mindketten, hogy tényleg hasonlit egymásra a két pasi … már úgy lelkiekben. Meg gondolkodásban. És ebben maradtunk.
Engem az ex sokszor aposztrofált úgy, hogy egy stucc, aki a homokba dugja a fejét (és most már azt sem mondom, hogy nem volt ebben sokszor igaza).
De abban viszont nekem lett igazam, hogy tényleg sokban hasonlitanak ….