A természet gyönyörűséges gyermeke fekszik a bal karom ölelésében. Arcomhoz simitja arcát. Érzem a belőle sugárzó ősi és tiszta meleg energiát. Tudatosan nyitom ki önmagamban a csatornát. Élvezem, ahogy melegségével feltölt energiával. Korrigálja az aurámon lévő – nappal keletkező – sérüléseket, hibákat. Érzem, ahogy sorra behegednek az apró sebek. Csodálatos érzés …

Most viszont épp a csuklómat dagasztja … ha nem hagyja abba, holnap senki nem mossa le rólam a falcolás mocskos gyanúját.

Az egyetlen valódi okunk a derülátásra: a macska. Ezt a kis prémes ragadozót semmi más módon nem lehetett volna ezer és ezer éven át hozzánk szelidíteni, mint rendíthetetlen, ellenszolgáltatást nem váró, feltétel nélküli szeretettel. A szépsége abszolút imádatával – a szabadsága, függetlensége teljes tiszteletben tartásával. Ha ez sikerült, az emberiség nem lehet egészen elveszve.
Ottlik Géza