Fekete tűz szieszta idején
Szieszta ideje. Feje a karján az asztalon, könyv a párna, agyában a félálom képei …
Egy Úrnőnek parancsolni? Nem lehet.
Kérni lehet. Vagy vágyakat felsorolni. Mintha például elmesélné, hogy milyen ételeket szeret. Lehet, hogy abból a sorból fog kapni. Vagy zsíroskenyeret. Éhen nem megy el, az biztos. Semmilyen szempontból.
Az Úrnő nem szeret különösebben tervezgetni. Majd ahogy a kedve hozza. Bár most szieszta idején, ahogy a halk zene inspirálja az agyát, egy dolgot eltervezett. Azt megcsinálja vele. Ki fog derülni, hogy mekkora már az a bizalom. Jó kis tesztelés lesz. Lehunyt pillákkal élvezi magában a képet.
Nem. Bolond lesz előre elmondani. Legyen csak a kutyuska felcsigázva. Mert bármi történhet. A pillekönnyű simogatástól az arcizmot megrengető pofonig minden. Egye csak a fene nyugodtan.
Ahogy tovább pihen, vérében halkan surran a rapzene.
Másik kép úszik a szeme elé. Egy régi nyikhaj, akivel soha nem fog játszani. De roppant kellemes elképzelni az ágyán, azon a nagyon kényelmes franciaágyon, ahol az még sose feküdt, majd ott hever kiterítve. Ereje sehol. Az Úrnő szivében ragyogó fekete tűz mindent elemésztett. Medvebőr lett belőle.
Megkérdezi magától: Tudnád bántani? És a választ is megadja: Nem. Senkit nem tudok. De az biztos, hogy a teljes kiszolgáltatottság minden gyönyörét megkapná a kezemben. Medvebőrként nyüszítene az élvezettől.
A szieszta lejárt.
Ébredés.