Hallgatom az éjszaka kapott ajándékzenét békésen. És nincs késztetésem, hogy azt csináljam, mint sok-sok hétig minden este. (Pótcselekvés volt, magad is tudtad. Persze, hogy tudtam.)

Délután megint vacakot álmodtam. De most semmi kedvem sem leírni, de még gondolkozni se rajta, hogy mit jelenthet. Majd holnap. Vagy soha. Nem nyomaszt.

Közben bennem van annak a tudata, hogy a net másik végén ott van valaki. Még akkor is, ha épp sok percig csendben vagyunk egymás irányában.

Tudatosodik bennem valami nyugalom. Pedig feszültnek kéne lennem. Elvileg. De rákészültem. És töröltem az opciós listából ezt a lehetőséget. Van az a fél centi vastag szürkeállomány. Van ám annak hatalma. Ha akarjuk.