Kérdezték, hogy mitöl félek jobban, a korbácstól vagy a tütöl.
A következöt válaszoltam:

„Egyiktöl sem. Tükkel szurkáltak eleget gyerekkoromban. Korbáccsal meg sose mert volna senki megütni életem során. Amúgy nem is ajánlanám senkinek 🙂

Vannak viszont olyan fájdalmak, amik sokkal fájdalmasabbak és félelmetesebbek ezeknél. És azok okozásához elég csak az emberi szó………….”

A kérdés mián godolkodtam egy cseppet a félelemröl. Mitöl is félek én?
Hát nem ilyenektöl.
Félek az egzisztenciális létbizonytalanságtól.
Félek attól, hogy még azelött meghalok, hogy a gyerekemet boldogulni lássam nélkülem is.
Félek attól, hogy ma volt itt a gázóra leolvasó az éves számlazárás elött leolvasni az órát és mi lesz, ha annyi lesz a fogyasztásbeli (és áremelésbeli…) különbözet, hogy nem fogom tudni kifizetni.
Félek az olyan betegségektöl, amik tartós elnyomorodott beteget csinálnak belölem, mert nem akarok kolonc lenni a gyerekem nyakán és nem akarom, hogy arra menjen el az élete, hogy rosszulértelmezett kötelességtudatból a magatehetetlen anyját ápolja, úgy, hogy közben meggyülöljön, mert saját életére nem marad ideje….
Félek az emberek rosszindulatától.
Félek a balesetektöl.
Féltem a gyerekemet, ha este elmegy, pedig már felnött.
És még sok mindentöl….

Bárcsak két dologtól félnék összesen (korbács és a tü). Én lennék tán a legboldogabb ember a világon……..
De sajna nem igy van. Ezeköl nem félek 🙂