Olvastam egy blogot a fenimizmusról. Aminek igaza van. De nézzük meg, hogy mit ir egy férfi erről a témáról ….
(Kiváncsi vagyok, hány embernek lesz ezt a cikket türelme elolvasni és véleményt nyilvánitani róla … és ebből mennyi lesz a férfi és mennyi a nő …)

A feminizmus férfiszemmel

E cikk eredeti helye:
http://poliverzum.birodalom.net/powi/index.php/ Feminizmus

Annak próbálok utánajárni ezen írásomban, milyen a feminizmus és általában a nök helyzetének megítélése ma Magyarországon, speciálisan a férfiak körében!

Az összbenyomás – ezt már most e cikk legelején tisztázhatom – nemcsak siralmas, de egyenesen rémisztő! Hogy mennyire nem mérik a férfiak ugyanazzal a mércével a nőket mint önmagukat, arra már az az egyszerü tény is rámutat, mily különbözöképpen ítélnek meg egy bizonyos cselekedetet ha azt férfi, s ha nö követi el – a „megcsalásra” gondolok! Azt hiszem semmi újat nem mondok azzal, ha azt állítom, hogy ha egy férfi „lép félre”, akkor az a férfiak szemében szinte említésre sem méltó esemény, söt, legtöbb társaságukban egyenesen sikk ezt megtenni, s aki azt hangoztatja hogy mindigis hü maradt a nejéhez, azt vagy hazugnak tartják, vagy gyanakodni kezdenek, hogy „valami nincs rendben vele”. Bizonyára azzal sem árulok el nagy titkot, hogy ha egy nő teszi ezt meg, akkor azonnal megkapja a „büdös kurva” minősítést, és nem is ritkán csattanós pofonoknak teszi ki orcáját, söt olykor ennél sokkal súlyosabb „fegyelmezést” is kap a férjétől, ami néha még halállal is végződhet.

Mindez nem újdonság. Kissé érdekesebb azt leírni, hogy a fenti megítéléskülönbséget a férfiak azzal a széleskörüen elterjedt közmondásfélével szokták megideologizálni, miszerint „nem mindegy hogy egy csizmát leszarnak, vagy egy csizmába beleszarnak”! Ezzel nyilvánvalóan a kétféle nemiszerv eltérő alakjára utalnak, megpróbálván úgy tenni – azzal elbagatellizálni az ügyet – mintha a két nem eltérő erkölcsi megítélésének volna valamiféle biológiai alapja, mondjuk olyasmi, ami nemi szerveik tisztíthatóságának eltérő nehézségi fokában rejtezik!

Józan ésszel belegondolva ennek természetesen semmi alapja sincs, hiszen meglehetősen régóta ismert a hüvelyöblítés lehetősége a nők körében, sőt alak ide vagy oda, de a nemi betegségek elkapásának az esélye is ugyanakkora a két nem körében, hiába hogy felületes ránézésre valóban a férfi nemi szerv tünik könnyebben tisztíthatónak. Állítom azonban személyes beszélgetések egész sorára hivatkozva, hogy a férfiak többsége a fenti indoklást rendkívül komoly érvnek tartja, mint ami igazolja, hogy a nők félrelépését sokkal súlyosabban kell megítélni!

Megpróbáltam néhányszor meggyőzni egy-két férfitársamat ezen vélekedés merőben irreális voltáról, de erre válaszul csak legyintést illetve szítkokat kaptam, meg olyan nyilatkozatokat melyek elmém egészséges állapotát kérdőjelezték meg. Végül rájöttem, hogy meggyőzni ilyesmiről egy férfit majdnem lehetetlen, mert ez a férfiak részéről nem olyasmi, aminek helyességét észérvekkel cáfolni lehetne, lévén hogy ez a férfiak részéről a vallási hittételekkel rokon eszme: nem azért hiszik ezt mert logikus, hanem mert hinni AKARJÁK! A férfiakra az a jellemző – legalábbis itt Magyarországon, de meggyőződésem szerint mindenütt a világon is – hogy szeretnének hinni egyrészt a felsőbbrendüségükben, másrészt abban, hogy őket több jog illeti meg, mint a nőket! Bármi csekély legyen is egy érv hihetősége, ha ezen hitrendszerüket alátámasztja, akkor körömszakadtáig védik. Nem azért mert logikus, hanem mert önérzetüket növeli.

Hogy ez így van, azt az is igazolja, hogy a nők lebecsülése és a férfiakat megillető több jog követelése messze kiterjed az élet olyan területeire is, aminek már egészen világosan nem lehet köze semmiféle biológiai különbségekhez! Mert még ha el is fogadnánk hogy a megcsalás megítélésének köze lehet a nemi szervek eltérő tisztíthatóságához, nos, ahhoz már semmi köze nem lehet a két nem eltérő biológiai konstrukciójának, hogy van-e joga egy nőnek úgy dönteni, hogy többé nem jár azzal a férfival, akivel eddig! Hozzáteszem: nem a válásról beszélek most, kizárólag olyan esetekre gondolok, amikor nincsen összeházasodva a pár, még együtt sem élnek esetleg, nincs probléma a közös vagyon fölött, és gyerek sem nehezíti az elválást!

Nos, ezesetben számtalanszor kaptam olyan véleményt, hogy ha a nő bejelentené hogy „vége”, akkor „szétverné a pofáját a büdös ribancnak”, és e véleményt még nagyon sok más formában hallottam, más, de ugyanilyen durva szavakkal („a pofájába gyalogolok”, „kinyírom”, „kidekorálom a képét”, „a két lyukából egyet csinálok”, stb), és egyértelmüen kifejezve minden esetben, hogy a férfi nem riadna vissza a fizikai agressziótól. S amikor megpróbáltam arra hivatkozni, hogy de hiszen a nő is ember, felnőtt is, szabad akarata van, nem rabszolga, akkor ilyesféle válaszokat hallottam:

—Akkor is, hát hiszen nem vagyok én holmi ruhadarab hogy hol kelljek neki, hol nem! A férfi, az nem olyan mint egy ing, hogy őnagysága tetszése szerint cserélgesse, hát mit képzel ez!

Vagyis itt már egyértelmüen kifejezésre kerül, hogy a vélekedésnek semmi köze a biológiai különbségekhez, mindössze a férfinem büszkeségéhez, önértékeléséhez. Ha a nő elhagyja a férfit, akkor megsérül a férfi büszkesége, s úgy érzi hogy emiatt jogosan tombolja ki magát egy kis családon belüli verekedéssel. Hiszen ez könnyü feszültséglevezetés a számára, mert a nő gyengébb nála, kockázatmentesen „fegyelmezheti”… Amikor a szót arra tereltem, hogy ha megveri a nőt, az ettől nem fogja jobban szeretni, kivétel nélkül olyan válaszokat kaptam, amikből kiderül, hogy ekkor cseppet sem az a férfi célja már hogy megszerettesse magát a nővel, hanem a bosszú és/vagy az úgynevezett „nevelési szándék”, hogy „többet ilyen eszébe se jusson”. Amikor megkérdeztem néhány férfit, miből gondolja, hogy épp neki lenne valamiféle joga nevelni a nőt, miért is ne a nőnek lenne joga nevelni a férfit, akkor csak azt a nem egészen kielégítőnek tünő választ kaptam, – ha kaptam egyáltalán választ sértegetésen kívül – hogy „de hiszen én vagyok a férfi”!

Vagyis eljutottunk a fundamentumhoz: a férfi szerint egyszerüen azért illeti meg több jog a férfit, mert a férfi, az kérem férfi és kész! Még rövidebben összefoglalva e rendkívül logikadús érvet: CSAK!

A fentiek fényében sejthetjük, hogy még az aránylag müveltebb férfiaknak is mi a véleményük a feminizmusról! Egyértelmüen ellenségesen viszonyulnak a kérdéskörhöz, ellenséget szimatolnak minden feministában, s annyiból nem is véletlenül, mert a feminizmus okvetlenül férfiellenes kell legyen egy bizonyos nagyon speciális értelemben, mert hiszen meg akarja fosztani a férfiakat bizonyos előjogoktól! Hogy ezen előjogok a férfiakat jogosan vagy jogtalanul illetik-e meg, az ebből a szempontból teljesen mellékes: annyi esze a leghülyébb férfinak is van, hogy ne akarjon kevesebb jogot magának, mint amivel eddig rendelkezett! Ha egy király jogtalanul szerzett is meg valamely nagy kincset, akkor is ragaszkodik hozzá, és körömszakadtáig védelmezi!

Így van ezzel a férfitársadalom messze túlnyomó többsége is. Abban persze megoszlanak a vélemények a férfiak között, hogy megindokolják-e egyáltalán valamivel a feminizmusellenességüket vagy sem, s ha igen, akkor mivel. Az érveket – ha vannak egyáltalán – nagyjából a következő csoportokba lehet besorolni:

1. Vallásos érvek. Ezekre szót sem vesztegetek, jellemzően a Bibliára hivatkoznak. Szerencsére ezen érveket a férfiak közül is csak egy egészen csekély hányad veszi komolyan, azok, akik tényleg komolyan hívők. A feminista mozgalmakra a férfiak körében ezek az érvek jelentik a legcsekélyebb veszélyt. Érdekes módon azt vettem észre, hogy a feminizmusellenes vallási érvek a nők körében valamiért sokkal szélesebb körben lelnek elfogadásra! Mindenesetre személyes tapasztalataimra alapozva azt hiszem, manapság sajnos a nők azok, akik úgy általában véve vallásosabbak lennének, nem a férfiak! Ennek bizonyára oka az is, hogy visszatérőben van a „régi jó családmodell”, amikoris a férfi elmegy dolgozni, de a nő otthon marad, például mert egyszerüen munkanélküli. Eképp a férfiak tudatát a megélhetésért folytatott mindennapi küzdelem foglalja le, a nőnek a házimunka mellett is relatíve több szabadideje marad, s ha bekapcsolja a tévét – ami gyakran a házimunka közben is egyre csak gügyög neki háttérzajként – abból állandóan csak a vallás csöpög, még csak nem is kell konkrét vallási müsorokra gondolni, elég csak e szempontból figyelmesen megnézni valami brazil szappanoperát, csak úgy ontja magából a vallásos sztereotípiákat, viselkedési sablonokat!

2. Érvek, melyek azt próbálják bizonygatni, hogy a feminizmus már nem időszerü, hiszen a nők elérték amit akartak, az egyenjogúságot. Ezen érvek majdnem kizárólag abból az egyetlen mondatból állnak, hogy a két nem egyenjogúsága szerepel az alkotmányban. Nagyon ritkán lehet csak hallani más efféle érvet. Ezek a következök:

— Hiszen a nők is szavazhatnak, választók és választhatók! Ha nem kerülnek be nagy számban a Parlamentbe, az ő hibájuk, mert nem elég aktívak! (Zárójelben megjegyezném, ezzel az érvvel bizonyos mértékig még én, e cikk szerzője is egyetértek: valóban, illene hogy a nők jobban aktivizálják magukat!)

—Törvény van rá hogy a nők is betölthetnek minden munkahelyet. Válhatnak is. Nem szabad őket megverni. Mit akarnak még?!

3. Gúnyos „érvek”, melyek tulajdonképpen az egész feminista mozgalommal szembeni ellenséges érzületet fejezik ki, kétségbevonva annak létjogosultságát, általában a biológiai különbségeket meglovagolva, néha alpári stílusban:

— Majd akkor lesznek egyenjogúak, ha a férfi is képes megszülni a gyereket!

— Aztán azt várnák el a feministák, hogy a férfi a faszából szoptassa a kölyköket?! A nő arra van teremtve, hogy szüljön és a gyerekekkel legyen, maradjon tehát otthon, és örüljön, hogy a férfi eltartja!

— Akárhogyis nézzük, a nőknek kisebb az agyuk, tehát kárálhatnak amit akarnak, igenis ők az ostobábbak, vagyis az okosabb férfiak kell hogy uralkodjanak rajtuk!

—A férfi erősebb mint a nő, tehát ő fog uralkodni amíg világ a világ, mert mindig az erősebb uralkodik, akár igazságos ez, akár igazságtalan, s ezellen mit sem tehetnek a nők, vagyis jobb nekik is, ha ellenkezés nélkül belenyugszanak!

—A férfi a Jang, a nő a Jin. A férfi az aktív, cselekvő, erős, a nő a passzív, a befogadó, a gyönge. Arra van teremtve (más változatban: úgy alakult ki a jelleme), hogy el- és befogadja a másik felet, a Férfit, alávesse magát neki, s igazság szerint nem is érzi jól magát, ha döntésre kényszerítik! Minden igyekezet ami ellenkező társadalmi szerep felvállalására kényszeríti/biztatja, alapvetően a jellemével ellentétes, és frusztrálja, negatív érzelmeket kelt benne, egyszóval boldogtalanná teszi! A feministák emiatt tulajdonképpen rosszat tesznek magának a női nemnek is!

—A feministák összekeverik az egyenjogúságot az egyformasággal!

—Különböző képességekhez különböző jogok dukálnak, márpedig a férfiak okosabbak, mert majdnem minden találmányt eddig a világban férfi fedezett fel!

4. Olyan érvek, melyek azt bizonygatják, hogy a feminizmusra amiatt nincs szükség, mert máris nőuralom van! Bármennyire is hülyeségnek tünik, de biztosíthatom róla Olvasóimat, hogy ezek az érvek nemcsak nem váltanak ki kacagást a férfiakban – EGYETLENEGGYEL SEM találkoztam, aki ezen nevetett volna! – de a legtöbb férfi szinte halálos komolysággal hallgatja ezeket, és ezen álérvek minden szavát készpénznek veszi, a végkövetkeztetéssel együtt, legjobb esetben is csak jelentéktelen részletkérdéseket vitat, vagy abban van különbség ezen érveket illetően a férfiak közt, hogy melyikük melyik érvre helyezi a nagyobb hangsúlyt! Szóval lássuk a listát! A férfiak (némelyike) szerint már jelenleg is TÖBB jogot kapnak a nők, mint amit megérdemelnek, már most is nőuralomban senyved a szerencsétlen férfinép, mert:

—Váláskor a gyerekeket nagyobb arányban ítélik a nőknek, mint a férfiaknak.

—Ha a nő neveli válás után a gyereket, szegény kisemmizett férfi szégyenszemre még gyerektartást is kell fizessen.

—Sok olyan szakma van ami mindinkább elnőiesedik, vagy már teljesen el is nőiesedett, például az óvónői pálya, a titkárnői, s néhány más.

—A férfiak Magyarországon attól is RETTENETESEN félnek, és ez nem túlzás, hogy bevezetnek nálunk is majd valamiféle törvényt a szexuális zaklatás ellen mint az Egyesült Államokban, s ezután ha végignéznek egy nőn és elismerően füttyentenek, máris mehetnek emiatt a börtönbe. Szerintük ez az USA-beli törvény is bizonyítja hogy nőuralomban élünk (mármint mi férfiak).

—Ha ez a téma kerül szóba, minden esetben felemlegetik a nők valóban meglevő, az udvarias viselkedés terén élvezett csekélyke előjogait is, például hogy illik előre engedni őket, kinyitni nekik az ajtót, nem illik hogy a nő vigye a nehéz csomagokat. Azt is ide sorolják, hogy veszély esetén a gyerekek után a nőket szokták először kimenteni.

—Gyakran vágták a fejemhez erről szóló vitákban azt is, hogy amiatt is nőuralom van, mert „hiszen mindig a nő választ, nem kényszeríthetnek egyetlen nőt sem a neki nem tetsző férfihoz”!

—Azt is mondják, hogy „majdnem minden hivatalban nő ül, hogy is ne ők uralkodnának”.

A fenti „érvek” persze könnyedén megcáfolhatóak: például még ha igaz is hogy a hivatalok többségében nő ül, de csak az alsóbb posztokon; különben is a Parlamentben hozott törvények szerint kell eljárniuk, ott meg túlnyomórészt férfiak ülnek; csak a férfiak által nem szívesen választott szakmák nőiesednek el, s ezek általában rosszul is fizetettek; a nők mikor fedezhettek volna fel ezt-azt, amikor hosszú ideig el voltak zárva az oktatás elől, még olvasni sem volt szabad megtanulniuk, plusz úgy van az még manapság is, hogy ha egy férfi megnősül, lesz egy felesége aki kiszolgálja míg ő kutatgat, de ha egy nő megy férjhez, azonnal lesz valaki akit ki kell szolgáljon, ahelyett hogy kutathatna; stb, nem írok erről többet mert az álérvek megcáfolása nem e cikk feladata. Ennyit is csak azért idéztem a cáfolatokból hogy bemutassam: igazán nem kell 160 feletti IQ ahhoz, hogy valaki rájöjjön a jelenlegi nőuralom létét bizonygató érvek álságos voltára, ellenben soha még egyetlen férfival se találkoztam aki ezeket magától felemlítette volna, s amikor e magyarázatokra/cáfolatokra felhívtam a figyelmüket, akkor csak dühösen morgolódtak, legyintettek, vagy annyi volt csak a válasz, hogy „hülye vagy”! Ez az utóbbi reakció volt a leggyakoribb; ha meg erre fel azt feleltem, hogy elmém állapotának diagnosztizálása nem az illető feladata, már amiatt sem mert akár hülye vagyok akár nem, de ez nem válasz az ellenvetésemre, nos ekkor nemegy esetben hajszálon múlott hogy megúsztam a fizikai agressziót. A feminizmus témája sajnos olyasmi, ami a férfiak túlnyomó többségét rémségesen feldühíti, ha e területen vesztésben érzik magukat egy vita során! Ajánlom tehát e témát sok szeretettel a mazochista nőknek, nincs ennél jobb módszer arra, hogy kiváltsák partnerük tettlegességét!

5. Akadnak érvek, melyek a feminizmust a nők jellembeli hiányosságaira vezetik vissza. Eszerint a nők azért találták ki a feminizmust, hogy a lustaságukat illetve aljasságukat leplezzék, vagy egyszerüen csak amiatt, hogy szégyentelenül hódolhassanak hedonista vágyaiknak, gyönyörhajhászó késztetéseiknek. A férfiak ezt persze nem szokták ilyen müvésziesen megfogalmazni; általában csak az alábbihoz hasonló méltatlankodó mormogás hallatszik a férfi szájából:

—Aztán nehogy má’ arra is képtelen legyen az a lusta némber, hogy elém tálalja a vacsorát, amikor hazajövök fáradtan a munkából, ő meg egész nap csak trécsel, és a picsáját mereszti itthon!

Az természetesen fel sem merül a férfiakban, hogy a vacsora csak akkor lehet elétálalva, ha valaki elkészítette, s ugyan ki ha nem a feleség, márpedig az is munka, csakúgy mint a takarítás, mosás, vasalás, stb, ehhez gyakran még kertmüvelés is társul plusz a gyerekekkel való foglalatosság – ezen azonban a férfiak nagyvonalúan át szoktak siklani, mintha mindez nem is volna munka! Biztosíthatom azonban róla nőolvasóimat, hogy a férfiak ezt az utóbbit NEM gonoszságból teszik. Én maximálisan, sőt talán szélsőségesen nőpárti vagyok férfi létemre is, igazán rendkívül negatívan ítélem meg a legtöbb férfit, de nem célom hazudozni róluk, mindössze nem hallgatom el a hibáikat! S emiatt állítom, hogy alig-alig akad olyan férfi (ha akad egyáltalán mert én egyetleneggyel sem találkoztam), akinek MAGÁTÓL eszébe jutna, hogy a házimunka is munka! Legjobb esetben is csak valami sittysutty fél óra alatt összedobható ténykedésnek tartják – nyilván azért, mert SOHA nem tanulták azt! Gyerekkorukban sem nagyon kívánják meg az ilyesmit a fiúktól, a lánygyermekektől már sokkal inkább! S ez a felnőtt nőkön csattan majd később, mert az így felnövő férfi tényleg nem tartja munkának a házimunkát, nem gonoszságból tagadja le hogy az munka, de neki ez szilárd meggyőződése! Azt hiszi emellett bőségesen marad szabadideje a feleségnek, az csak amiatt mert otthon van, (már ha otthon van!) lényegében majdnem a teljes napot végighenyéli! Jellemzö a férfiakra, hogy ha a házimunkáról van szó, érdekes módon majdnem mindig a bevásárlás jut az eszükbe, csak mert az olyasmi amihez el kell menni otthonról, emiatt a férfi szemében inkább munkának tünik mint bármi más! Ami a négy fal közt történik, az egy átlagférfi szemében egyszerüen nem munka! (Kivéve ha ő, a férfi csinálja). Ilyennek lettek a férfiak nevelve!

Ha felhívják a férfiak figyelmét erre a nyilvánvaló tévedésre, akkor azért akadnak férfiak, akik elismerik, hogy a házimunka is munka. Mindenkor készek azonban azt hangoztatni, hogy ők nehezebb munkát végeznek a munkahelyükön! Ez néha valóban így is van, el kell ismerni. Igen gyakran azonban nem, de még aki kényelmes irodai munkát végez, mert például könyvelő vagy mérnök, az is azt vallja, hogy ő estére annyira kifárad, hogy jogosan vár el teljeskörü kiszolgálást még attól az asszonytól is, aki esetleg egész nap a kertben dolgozott 3 gyerek mellett, s persze az egyéb házimunkákat is megcsinálta!

Valójában a férfi még akkor is elvárja ezt a nőtől, ha a nőnek is van „rendes” állása! Valamiképp a férfiak ezesetben is úgy vélik, hogy okvetlenül az ő munkájuk a nehezebb a munkahelyen, és nem a nőé! Ezt persze egyáltalán semmivel sem képesek igazolni, legfeljebb azzal, hogy ők (általában így szokott lenni sajnos) több pénzt visznek haza, mint nejük. Erre fel érvelnek úgy, hogy biztos amiatt fizetik meg őket jobban, mert értékesebb munkát végeznek, az meg ugye biztos nehezebb is, tehát ők fáradtabbak, jogos a kiszolgálásuk! És természetesen úgy vélik, a feminista mozgalmak ett?l akarják őket megfosztani!

—Olyan érv is akad, méghozzá nagyon gyakori érv, számtalanszor hallottam, hogy „a feminizmust a kéjsóvár, kielégíthetetlen, nimfomániás nők találták ki, mert ha ők kerülnek uralomra, már büntetlenül paráználkodhatnak”. Más változatban: —„Feministának az a nő megy, akinek viszket a picsája a férjén kívül másra is”.

(Bocsánat a durva szavakért, de szándékosan nem finomítok a stíluson, mert a férfiak erröl a témáról, általában a feminizmusról, ilyen durva szavakkal szoktak beszélni egymás közt).

Ezen „érv” részben arra a férfiak közt széles körben elterjedt mitológiaféleségre vezethető vissza, hogy a nők úgy általában véve odavannak a szexért, mást sem akarnak a férfiaktól csak a dugást, a nagy farkat, s egy nőt a pénzen kívül leginkább az ágyban nyújtott pompás teljesítménnyel lehet megszerezni és megtartani! (Sőt, a legtöbb férfi szerint a nők a férfiakban a nagy férfiúi teljesítményt a gazdagságnál is többre becsülik).

Biztosíthatok róla minden nőt, hogy ez a vélekedés a férfiak közt rendkívül széles körben elterjedt, alig-alig akad férfi aki nem osztja, még a müveltebbek között is! Holott ez természetesen minden alap nélküli mítosz, ami nemcsak nem igaz, de sajnos épp az ellenkezője az igaz! Mert bár valóban van néhány nő aki nagyon szereti az ágybeli örömöket, de nagy általánosságban a nőket az ilyesmi sokkal kevésbé érdekli, mint a férfiakat! Ennek jólismert biológiai okai vannak, mégpedig az, hogy a férfiak az evolúció során a gyakori közösülésre szelektálódtak, mert az erre képes egyedek szaporodtak el jobban, a nőknek azonban semmi hasznuk nem volt a gyakori közösülésekből, mert úgyis csak 9 havonta szülhettek egy-egy gyermeket, akkor is, ha többet közösültek! A fenti mítosz a nők nagy „farok-éhségéről” inkább olyasmi, ami a férfiak vágyait vetíti ki a valóságba: a férfiak szeretnék, ha a nők ilyenek lennének, mert akkor könnyebben jutnának készséges nőhöz akin a vágyaikat levezethetik, no meg milyen szép is lenne a világ, ha a nők ilyenek volnának, mert hiszen szexelni majdnem minden férfi tud, ehhez tanulni sem kell, s így mégis megszerezhetnék maguknak a kiszemelt nöt! ő

Mindenesetre e legenda a nőkről a férfiak körében a jelenlegi Magyarországon szilárdan él, s némileg segíti a fennmaradását az is, hogy a prostituáltak is általában nők, hasonló „szakmát” üző férfiakról csak elvétve hallani. No és a férfiak szívesen kapcsolják egybe a nők – csak az ő vágyaikban létező – kéjsóvárságát a feminizmussal!

Most hogy felsoroltam, milyen „érvekkel” hadakoznak a férfiak a feminizmus ellen, meg kell említsem hogy e sok, látszatra merőben különböző férfiérv forrása lényegileg mind egy és ugyanaz: a férfi egészen egyszerüen attól fél, még ha nincs is tisztában ezzel, hogy a feminista mozgalom térhódítása azzal jár együtt, hogy VALAKI/VALAMI, mondjuk a nagybetüs Törvény, behatol az ő intim szférájába – márpedig a férfi a maga intim szférájának tekinti nemcsak azt ami a ruhája alatt van, de egész házát/lakását is, beleértve mint vagyontárgyat a feleséget is!

Ennek történelmi okai vannak. Régen az emberek hordákban éltek, s még akkor is amikor megtanultak kezdetleges kunyhókat építeni, szorosan összetartó közösségekben éltek az emberek kicsiny falvakban, mert másképp nem vehették fel a harcot sikeresen a Természet ellenséges erőivel. Efféle közösségben azonban a Főnök élet-halál ura volt. Egy átlagos férfi tehát mindig kész kellett legyen engedelmeskedni valakinek, aki a „csípkedési rangsorban”, tudományosabb megfogalmazásban a „dominancia hierarchiában” magasabb státuszban leledzett, s ez igen megterhelő pszichikailag! Mindjárt más volt azonban a helyzet, ha bemehetett a kunyhójába: ez egy elkülönített térség, ahol rejtve van Mások, még a Főnök szeme elől is, itt ő a Főnök, Itt – még ha kicsinyke térség is ez az Itt – itt ő a Minden! Ez volt az „otthon melege” a számára, ahol zaklatott s örökké harcra kész, vibráló idegei megnyugodhattak, mert itt biztonságban volt – de nem ám a Természet, hanem „szeretett embertársai” elől. Ez volt az a hely, ahol nem kellett végre megalázkodnia, meghunyászkodnia, viselkednie!

Ja, hogy itt van egy feleség is?! Előszöris: nem mindig volt! A pár nélküli férfiaknak is volt kunyhójuk, s elsődleges funkcióját, az elkülönítést számukra is ellátta! Aztán meg ha volt is (egy vagy több) feleség, azok nem számítottak: lévén hogy okvetlenül gyengébbek voltak a férfiaknál, ők mindigis a dominancia hierarchia legalján helyezkedtek el. Természetesen volt rangsor a nkő között is, de ez a férfiakat nemigen érdekelte – meglehet tán, nem volt ajánlatos megverni a Főnök feleségét mert emiatt a Főnök morcos lett az illetőre, de az is biztos, hogy a főnöki nej sem adhatott parancsot a leggirnyóbb férfiaknak sem!

Szóval a férfi ha „haza” ment a kunyhójába, úrnak érezhette magát, s egészen biztos is hogy ez volt a legfontosabb feladata a kunyhóknak a trópusokon! Gondoljunk csak bele: a falvak sövény- és cölöpkerítésének volt értelmes célja: a ragadozók távoltartása! Ezen belül a kunyhóknak a maguk primitív kialakításával azonban semmi, csak az elkülönítés: ragadozók ellen nem védtek (ha a ragadozó bejutott a cölöpkerítésen, bemegy már a kunyhóba is), a bogarak, szúnyogok ellen sem védtek – védtek ellenben a többi csoporttárs tekintete elöl! A kunyhó fala jelezte az intim szféra határát!

Ami tehát odabent van, az a férfié! A nő is!

Évezredek, de talán évmilliók alatt alakult ki ilyenné a férfinem. Az volna a csoda, ha mostanában hirtelen másként kezdene gondolkodni! A férfi egyszerüen nem úgy szelektálódott, hogy igazából elfogadja szuverén jogú embernek a nőt! Hogyne, az értelmével belátja hogy ez így van, de érzelmileg nincs erre kondicionálva! A társasági életben, munkahelyen, a „nagyvilágban” még csak-csak felfogja és elfogadja ezt, mert megtanult alkalmazkodni a dominancia hierarchiában felette levőkhöz. Emiatt ha egy nő a státusszimbólumok megannyi jelével veszi körbe magát, hatást képes gyakorolni egy férfira. Bár úgy sem mindig… A felbőszült férfi kész arra gyakorta, hogy jól beolvasson a főnöknjőének, még akkor is ha tudja jól, hogy emiatt ki lesz rúgva a munkahelyérő, és kilátása sincs másik állásra… Na de amint a férfi belép családi háza, szinte szentélye ajtaján, az OTTANI nőrlő már tudja, hogy nincs felette a hierarchiában, eluralkodnak hát rajta durva késztetései, eltörnek a primitív ösztönök – de még nincs baj, amíg a nő alázatosan viselkedik, eljátssza tehát évmilliós szerepét, s a behódolás gesztusaival közeledik a férfi felé! Nem okvetlenül hajlongva, de olyan szavakat mond, amiket szeret, olyan a hangsúlya, kedvét keresi…

Bár néha még így is van baj. Mert néha a férfi idegesen jön haza. Le kell vezesse a dühét valamin, be kell bizonyítsa önmaga előtt, hogy ő mégsem a legutolsó a hierarchiában… S ekkor a nő egyszerüen nem viselkedhet úgy, hogy „ki ne húzza a gyufát”. Ha van sapka rajta az a baj, ha nincs, akkor meg az!

Na már most a feminista mozgalmak egészen nyilvánvalóan azért harcolnak, hogy ez az állapot megszünjön. Persze nem CSAK ezért, de ezért is. És bár a férfiak a feminista célkitüzéseknek szinte egyikével sem értenek egyet, de ez az, ami a leginkább vörös posztó a szemükben, hogy meg akarják fosztani őket attól, ami a leginkább fontos nekik, hogy legyen egy hely az életben, ahol okvetlenül ők az urak, még AKKOR IS, ha ott, a házukban-lakásukban van egy másik emberi lény is, az ASSZONY. Afölött is urak akarnak lenni.

Tekintettel arra, ahogy lefestettem ezen érzelmi hozzáállás kialakulásának okait, s tekintettel arra hogy ez, ismétlem, olyan hosszú idő alatt zajlott le amit talán csak évmilliókban lehet mérni, emiatt egyszerüen nem hiszem, hogy e téren a nmozgalmak valamiféle átüt?ősikerre számíthatnának a közeljövőben, még akkor sem, ha a törvénykezés maximálisan az ő pártjukra állna – ami már önmagában véve is utópisztikus képzelgés a szememben! Minden más céljukat elérhetik a nők, de a családon belüli helyzetük megváltoztatását alapveteőn reménytelennek látom, mert ehhez nem a törvényeket, hanem a férfiak mentalitását kéne tömegméretekben átformálni – ráadásul a média férfisztereotípiákat sugalló ellenpropagandájával szemben! Akárhogy nézem is, de a család mint közösségi forma olyan képződmény, amit bátran nevezhetünk minikirályságnak, s benne a férfi a király! Eleve azért is jött létre, hogy legyen egy hely, ahol a férfi király lehet – ha nem lett volna ilyen hely, a férfi sosem „lazulhatott volna el”, s állandóak lettek volna a hordán belüli véres villongások, s ez a közösség szétszakadását, megsemmisülését eredményezte volna! Na de ha a férfi a király a családban, akkor a nőnek más szerep nem marad, mint az alattvalóé – a nő a család cselédje!

A megoldás kézenfekvő. A férfiak TUDNAK viselkedni mindenütt másutt, ha nem is ideálisan de elfogadhatóan – épp csak a családon belül nem! Tehát: meg kell szüntetni azt a vallásos gondolkodásból fennmaradt érzelmi csökevényt, hogy a családot valamiféle „szentnek” tartsuk, misztifikáljuk mint „a társadalom legkisebb sejtjét”, stb. A család az én szememben káros képződmény, és szerintem a társadalmat nem a családra, hanem az egyedre kell építeni. Az egyed létező valami, konkrétum, a család azonban csak egy mesterséges kitaláció, igazából nincs is, mert határait csak homályosan lehet meghúzni: ki tartozik a családhoz, csak az apa, anya, gyerek? Vagy a nagyi is? A nagybácsi is? A harmadunokatestvér is? És a gyerek mennyire tartozik oda, hány éves korig? Ha külön családot alapított, tagja-e még a régi családnak? Vagy csak az tartozik egy családba, akik egy fedél alatt laknak? Szóval a család-szó definíciója homályos, egy biztos csak: a férfi benne a király! De vegyük észre, hogy az a családmodell amit manapság oly elkeseredetten védelmez sajnos még néhány nőszervezet is Európában és Amerikában, az alapvetően a keresztény hagyományokra épül, holott nagyonis sok más családmodell létezett régebben! Volt még többférjüség is, illetve még manapság is előfordul úgy tudom itt-ott Tibetben, igaz még itt is az egyik férj az „úr”; aztán közismert, hogy olyan is akadt hogy hárem, és elszórtan ennél cifrább közösségi alakulatokról is lehet hallani. Az, hogy Egy férfi és Egy nő alkosson párt, és egy egész életre felbonthatatlanul, alapvetően keresztény kitaláció, nem is kell nagyon régre visszamenni az időben: már a római birodalom is ismerte a válást, és azt a nő is kezdeményezhette! Éltek is vele gyakorta, és cseppet sem voltak elnyomottak! (Ott sem volt annyi joguk mint a férfiaknak persze, de nemegy mai háziasszony megirigyelné sokuk sorsát!)

Sajnálatos tény de igaz: a kereszténység nem más, mint a nők elnyomásának és megalázásának történelme! És bár a keresztény vallás népszerüsége legalábbis itt Európában fogyatkozóban van, de a család intézménye amit szintén a kereszténység terjesztett el mai formájában, makacsul küzd a hadállásaiért! És hogy szívósan él, nem csoda, mert látjuk: nagyonis megfelel a férfiak érzelmi örökségének! Fel kell tehát ismernie a nőmozgalmaknak, hogy NEM a családÉRT kell küzdeniük, hanem a család mint intézmény ELLEN! Független, szabad, öntudatos nö csak úgy lehet valaki, ha nem válik senki férfi érzelmi (söt fizikai!) rabszolgájává! Egyszerübb szavakkal: leghelyesebb férjhez se menni – ezt persze nem én találtam ki, nem én mondom először! Nem hiszek abban, hogy apa nélkül felnőni egy gyermek számára valamiféle különleges szörnyüség – feltéve hogy nem egy érzelmileg labilis, szenvelgő, depressziós, túlságosan szentimentális nő neveli fel! Ha az az anya aki neveli, egy magabiztos, érett, öntudatos, független nö, aki nem él vele szemben sem túlzott szigorral, sem agyonkényeztetéssel, akkor annak a gyereknek – akár fiú-, akár leánygyermek legyen is – meggyőződésem szerint SEMMIFÉLE baja nem lesz se fizikailag, se érzelmileg!

Mindehhez persze az kell, hogy a társadalomben egy nőnek lehetősége legyen a „szingli”, azaz férj nélküli életvitelre, beleértve a gyereknevelést is, úgy, hogy ez a számára ne jelentsen anyagi ellehetetlenülést, tönkremenést. Ezirányba kell leginkább összpontosítani a feminista mozgalmak erőfeszítéseit véleményem szerint, ez kell a legfontosabb feladatuk legyen, nem a szüken vett családi szereposztások megváltoztatása! Az úgysem fog sikerülni érdemleges módon/mennyiségben, ellenben a legkisebb efelé tett lépésük is mérhetetlen indulatokat fakaszt fel a férfiakból! Évmilliók érzelmi beidegződését bolygatja fel, a férfiak mint dühös vadállatok reagálnak az ilyesmire – nem azért mert rosszak, hanem mert ilyenné alakultak ki! Ha ellenben megteremtik a nők maguknak azt az anyagi biztonságot, amikor már nem szorulnak rá egyetlen férfira sem, nos, akkor egyszerü a helyzet: a maguk urai, tehát nem kell elviselniük senki nemszeretem férfi társaságát!

Szerény, de nagyon fontos lépés lehet e szempontból, ha a feministák igyekeznének minél több nőnek, föleg a fiatal leányoknak elméjében tudatosítani, mennyire fontos, néha egyenesen életmentő lehet a számukra az, amire már van is lehetöség Magyarországon: az úgynevezett „házasság elötti vagyonjogi szerzödés”. Ebben pontosan le lehet rögzíteni, mi az ami a nőé, amit ő vitt a házasságba – ha már mindenáron házasságra lép egy férfival! De ha már megteszi, legalább ne vakon tegye!

Továbbá, másik fontos momentum amit megtehetnek a feministák, hogy hadjáratba kezdenek a szerelem ellen! Jelenleg ez is egy tévhit, hogy ez lenne a legnemesebb érzelem! Holott nyavalyát! A szerelem, a szeretet és a szex 3 különböző dolog, amiknek az égvilágon semmi közük egymáshoz!

A szeretet a világon az egyik legfőbb jó, minél több van bel?le, annál jobb!

A szex remek dolog, abból is müveljen az ember amennyit csak bír a farka vagy puncija, de eltekintve azt a kevés százalékot amit a szaporodás müvelése érdekében végeznek, tulajdonképpen nem több, mint egy kis kellemes játék, alkalmas ellenben arra, hogy az ember elsajátítsa a másik emberre (partnerére) való figyelmet, eképp nemes játék a szex, mert fokozza az ember empatikus hajlandóságát! Hiszen az nemcsak a dugásból illik hogy álljon, hanem pld előjátékból is, s illik hogy figyeljük a másik hogy nyöszörög-sóhajtozik-vonaglik a cirógatásaink közben, miként csináljuk tehát a legjobban neki…

A szerelem azonban nem más, mint iszonyatos elmebaj! Egyetlen jótulajdonsága van csak: többnyire hamar elmúlik kezelés nélkül is! Hogy mást ne is mondjak, általában ritka, hogy egy szerelem viszonzásra találjon, de ha mégis, az egyik fél a párból kevésbé szokott szerelmes lenni mint a másik, és ez a fél – általában a fiú – hiába mondja hogy szerelmes, bizony fog kujonkodni másokkal is, és ez állandó – bár tulajdonképpen jogtalan – szenvedést okoz majd a másik szerelmes félnek! Vagy ha nem is fog kujonkodni, de szeretne, ebből következőleg ő nem kötődik olyan erősen a partneréhez mint az őhozzá, többet enged meg magának vele szemben, vagyis a viszonyuk nem lesz szimmetrikus, az egyik fél – általában a nő – kiszolgáltatott helyzetbe kerül! Érzelmileg okvetlenül, de többnyire anyagilag és fizikailag is!

A szerelem csak arra jó, hogy elködösítse az ember tisztánlátását, és olyasmit is megtegyen, amire józan (=szerelemtől mentes) állapotában álmában sem gondol!

A szerelem tehát a nők nagy ellensége, pláne a mai, igazán nem tökéletes társadalomban! Fel kell világosítaniuk a feministáknak nőtársaikat, hogy házasságot kötni – ezt ha csak lehet el kell kerülniük, de ha mégis megteszik, csakis szerelemtől mentesen, nyugodtan, higgadt fejjel, az előnyöket és hátrányokat gondosan mérlegelve, s önmagukat a törvényadta lehetőségekkel minél jobban megvédve (minimum házasság előti szerződéssel) szabad megkötni! Tehát észházasságot kell kötni! Statisztikai adatok is igazolják, hogy az észházasságok a legtartósabbak!

Mindezzel nem akarom azt mondani, hogy a nőmozgalmak ne lépjenek fel a családon belüli durva erőszakok törvényi rendezése érdekében. Helyes ha megteszik. Erőfeszítéseik fő iránya azonban a nők anyagi függetlenségének minél tökéletesebb megteremtése kell legyen, ez hosszú távon sokkal hasznosabb lesz nekik, s a férfiak részéről is messze kevesebb ellenállást vált majd ki !

... hát jaa … van ilyen felfogás is … és ezt egy férfi irta …