Valahogy most nincs mit irni …
Hogy is volt az a szöveg azon a képen? “Nincs mondanivalód? Irj róla egy blogot.”
Nem irok. A semmiröl nem lehet. Elvileg. Amúgy tele van a fejem gondolatfoszlányokkal, de picik, megfoghatatlanok és csak kergetik egymást, mint a fénytöl megkergült bogarak a lámpafény ernyöje körül … aztán örült táncuk végén egy halálugrás a forró fénybe … és vége.
Ülök a gép elött órák óta és érdemben nem csinálok semmit. Nézem a Google-t, keresek szavakra, de még ennek a keresésnek sincs semmi értelmes tartalma … igy eredménye sem. És csak ülök, mellettem egy lecsorgó viaszú gyertya, idönként pislant egyet a láng, amikor nagy levegöt veszek.
Semmi. Fel kellene már állnom, kicsit megmozgatni a lábam, de erre sincs se eröm, se késztetésem. Csak ülök és várom a múló idö perceinek surranását. Telnek. Mennek. Surrannak. El, mellettem. Még az idö is értelmesebb tevékenységet végez, mint én, az legalább teszi a dolgát és telik. Én semmit.
Nem jó ez igy. Az ilyen éjszakákat nem szeretem. Azt szeretem, amikor felcsillan egy gondolat, kezembe fogom a vonál végét és gombolyitom, elöször érzésekké, majd szavakká, mondatokká. Annak van értelme, van benne élvezet. A semmi tevésének pedig nincs …
Nincs roszzkedvem, de jó se. Az is olyan semmilyen. Megfoghatatlan, elmondhatatlan. Nem közömbös, ez valahogy más érzés. De erre sincsenek épkézláb szavak. Ha valaki érzett már ilyet, talán az érti …
Fáj ez a lelki tétlenség. Üres, nem elégit ki. Valami hiányzik most az éjjelböl. Nem szeretem az ilyen érzéseket. De hát most ez van.
Biztos lesz máskor máshogy is.
Mégiscsak “ügyes” ember vagyok én, elég jól elirogatok itt a nagy semmiröl …