volt két pasi. az egyik régen, a másik nagyon régen
volt két barátnőm. az egyik régen, a másik nagyon régen.
csalódtam a pasikban. csalódtam a barátnőkben.

az egyik pasi megcsalt a barátnőmmel. de mondhatom úgy is, hogy megcsalt egy barátom, mert lefeküdt a pasimmal.
a másik pasiról nem tudom biztosan, hogy megcsalt-e, de a szakítás után már három héttel ‘párja’ lett. na azt olyan gyorsan azért nem nagyon lehet. valószínűleg volt már valami virtuális kapcsolat köztük, amikor még együtt voltunk. nem a pasi ‘gyorsaságában’ kételkedek. hanem a nő meggondolatlanságában. nem olyannak tűnt, aki ilyen gyorsan bepasizik.

az agyam feldolgozta. az összes veszteséget. elvileg.

gyakorlatilag mostanában sokszor álmodok velük. két nő, két pasi. az álmaimban a legkülönfélébb variációkban megcsalnak, átvernek. ott a szemem előtt. semmi szégyen nincs bennük. inkább rajtam sajnálkoznak vagy nevetnek.

aztán felébredek. még zakatol az álom fájdalma a fejemben. de muszáj gondolkoznom róla.
és minden álom után az ébredés tiszta gondolkodásával megbocsájtani nekik.
mindent, mindenkinek.

mi ez, ha nem más, mint folyamatos megbocsájtás? meddig fognak még kerülgetni az álmaimban? békén hagyhatnának már. hiszen olyan régen volt. az egyik tíz, a másik majdnem húsz éve.

most továbbgondoltam. nem belőlem hiányzik a megbocsájtás képessége. az megvan. és meg is történt már régen.

belőlük hiányzik valami. mind a négyből. a bocsánatkérés képessége. na mindegy.
ha nem kérnek, hogy bocsássak meg, akkor nekem lesz a nehezebb. a megbocsájtás. még ezt a terhet is az én nyakamba rakták. mind a négyen.
ha az ember hibázik, akkor bocsánatot kell kérnie. mindig képes voltam rá.
ők nem.
na mindegy.