Dolgok. Amiket magamnak teszek el. Töredékek. Erősen szerkesztettek. Lecsupaszítva. Leginkább emotikonok nélkül.

Ha visszalapozok, én úgyis látom őket. Nyitott szemmel, csukott szemmel, bárhogy. A lelkem vetítővásznán betűről betűre peregnek. Pontosan, mint bármilyen elektronikus könyvtár. Lényegében az agyam is felfogható egy számítógépnek. Időnként annak is érzem. Összead, kivon, oszt, szoroz, dönt, mérlegel.

Néha sajnálom, hogy ezt nem tudom szükség esetén újratelepíteni. Bennem a software és a hardware elválaszthatatlan. Mindössze egy C van bennem. Nincs több partició. Kissé felelőtlen megoldásnak tűnik. De ki vagyok én, hogy a rendszergazdát bíráljam?

Isten úgyis jobban tudja. Nekem csak az a dolgom, hogy a programja szerint működjek. Nem az ágálás, nem a vitatkozás. Hiszen bennem is van egy power gomb. Ami bármikor kikapcsolható.

Huszonharmadik órája ébren vagyok. Lehet, hogy azért írok ilyen butaságokat. -mosoly