Francokat 2.
Te nekem
beszédes képek
ostoba szöveg nélkül
napok egymásutánja
rettegő holnap nélkül
tüzek lobbanása
tikkasztó melege nélkül
lelkem boldogsága
a fájó magány nélkül
az élet múlása
a halál félelme nélkül
ez vagy nekem
forrás
melyből ihatok
étel
melyből éhségem oltom
viz
fáradt testem mosdatója
kéz
lelkem simogatója
ez mind Te vagy nekem
(én)
Élet-pocsolya …. jó hasonlat, szemléletes. Csak több dolog sem mindegy. Nem mindegy, hogy milyen az a pocsolya például. És az sem mindegy, hogy honnan nézzük: a pocsolyán belülről vagy kivülről …
Ahogy teltek az évek, úgy éreztem, hogy egyre kisebb pocsolyákba szoritott bele a sors ( és a saját hülyeségem ). Most már össze tudom hasonlitani ezeket a pocsolyákat. Volt, ami éles kövekkel hasitott, volt, amiben hinár folytogatott. Volt, amit úgy telezsúfoltak élőlénnyekkel, hogy már levegőt sem kaptam benne …
Nem hiszem, hogy méretben bármely pocsolya különbözött volna egymástól igazán. De az sem mindegy, hogy kivel él benne az ember … Az én mostani élet-pocsolyám lehet, hogy más szemében kicsi, szűk és unalmas. Viszont nekem óceán méretű. Mert a benne megélt szerelem által nekem adta az egész világot.
Neked Uram, Egyetlenem
Arra születtél, hogy az enyém légy.
Hogy a Tiéd legyek.
Hogy az Uram légy,
Mindörökre.
Hogy feloldódjak Benned,
mint arany a királyvizben.
Szétmorzsolj, mint sziklát a tenger.
Hogy Nélküled már
szuverén önmagamban ne létezzek.
Adódik a kérdés: mi vagyok én?
Mazochista, ki a szenvedésben találja gyönyörét?
Egy szubmissziv lény, aki abban,
hogy uralkodnak felette?
Még nem tudom.
De önmagamban már nem létezem.
Léted jelenti azt a tükröt,
melyben látom önmagam.
A birtoklás ösztöne kiegészült bennem.
Ne tulajdonos legyek már,
hanem birtokolt.
Valaki, aki csak Általad lesz teljes.
Egy ékszer, mely viselés nélkül fényét veszti.
Egy kard, mely hüvelyében ölni képtelen.
Kéz kell, aki fogja és értelmet adjon létezésének.
Mint Te nekem.
Mert Uram vagy,
És az maradsz,
Mindörökre…
(én)
BDSM
Sokat gondolkoztam az utóbbi hónapokban, hogy számomra mit jelent. Nehéz megfogalmazni.
Jelentette elöször egy izgalmas formáját a szexuális életnek, amiben addig nem volt részem, de bujkált bennem a vágy iránta – az élet most bebizonyitotta ezt.
Aztán kiszélesedett a paletta. Egyre inkább átszötte a hétköznapjaimat. Amikor megállt mögöttem, hogy megsimogassa a vállam, én már szinte a kezdetektöl a számhoz vontam a kezét és megcsókoltam. És ugy tünik, hogy ez nem volt visszatetszö egyikünknek sem. Nekem valamiért nem volt furcsa, hogy nö létemre én csókolom meg sokszor egy férfi kezét. Pedig korábban soha nem tettem ilyet senkivel. De Vele valahogy természetesnek tünt az elsö perctöl fogva.
Visszaemlékezem az ideköltözése napjára. Ültünk szemben az asztalnál és odahajoltam Hozzá, megfogtam a kezét és puszilgatni kezdtem. Örültem, hogy végre velem van. Aztán teljesen megszokottá vált számomra. És Ö se mondta soha, hogy „ugyan már, ne te csókold, puszild a kezem.”
Most is sokszor megteszem. És olyan jó. És nem érdekel, ha látja valaki. Mert ez kifejezi mindazt a szerelmet, tiszteletet, amit érzek Iránta. És ez nekem jó. Nagyon jó…
Még akkor is, amikor azt mondja, hogy ne azért varrjam meg a ruháját, mert szeretem, hanem mert az a dolgom.
Tetszenek nekem a régi fenekelős képek. (Bár a Drágám szerint a nagyja hamisitvány, mostanában készült, csak különbözö technikákkal adtak nekik régies külsöt.) Ha igy van, én akkor se bánom, nekem tetszenek. Van rajtuk valami hamvas báj, ártatlanság…
Régebben sokat álmodoztam arról, hogy jó lett volna 80-100 évvel korábban születni. És leélni az életemet egy régimódi lakás csendjében, nyugalmában, régimódi erkölcsök szerint, háziasszonyként. Esténként egy szobában ülni, varrni, himezni, miközben az uram olvas egy karosszékben.
Amikor ezekröl álmodoztam, olyan bensö béke töltött el valamiért.
Nem látszik ezeken a képeken a mostani BDSM tematikájú képeken megszokott kilónyi smink, mümosoly, ami néha – legalábbis számomra – nem erotikus, nem izgató, hanem egyszerüen nevetséges, csak a természetesség. Kedvelem ezt a fajta természetességet. Sose szerettem magam sminkelni. Amikor a Drágám ide költözött, vettem egy csomó parfümöt és minden este, fürdés után használtam öket.
Aztán egyszer csak kiderült, hogy az Uram se szereti a fölösleges cicomát, jobban kedveli a természetességet. Egyik este csendesen azt mondta, hogyha fürdés után nem fujnám be magam parfümmel, akkor közelebb tudna bújni hozzám.
Azóta elajándékoztam szinte az összes parfümöt, számüztem a túlillatositott tusfürdöket, maradt a tiszta illatú babaszappan, vagy az egyszerü mosószappan. És jobban érzem magam töle. ( Amúgy a bőröm is jobban szereti, mindig is érzékeny volt. ) Nekem is jobb, föleg azért, mert én egyedül Neki akarok tetszeni, nem másnak. És Ö ezt szereti.
Ha nagyritkán mégis befújom magam valami parfüm maradékkal, és megérzi a szagát, akkor meg szokta jegyezni:
– Megint légyirtóztál, Drága.
A dom kér, a sub válaszol, választ …
Ahogy ezekről olvastam, próbáltam végiggondolni, hogy nálunk miként zajlott ez. A szimpátia kialakult. És a közeledés is. De mi lehetett az a kérés, amit nem tudtam megtagadni Töled? Egy dolog jut az eszembe. Azt megbeszéltük már, hogy mikor jössz el hozzám elöször. Minden meg volt szervezve. És elözö héten azt mondtad, hogy jössz a hétvégén. Nem kérdezted, hogy alkalmas-e nekem. Csak közölted, hogy jössz. Mondhattam volna, hogy ne gyere, várjunk a következö hétig. De nem tudtam ezt mondani. Akkor adtam meg magam elöször Neked, Drága.
Hasonulás
Amúgy azt veszem észre, hogy mostanában egyre több dolgot vettem át Tőled akaratlanul is. A gesztusaim, a szófordulataim, a reakcióim egyre gyakrabban hasonlitanak a Tiéidre. Most biztos kinevetsz magadban, hogy már megint butákat beszélek. Pedig nem is ….
Gondolkoztam rajta, hogy ez a hasonulás most nekem jó vagy nem? Úgy döntöttem, hogy jó.