francos fész maradékok
Leltár
2,513.
ennyi. ennyi maradt meg az évek alatti sokszori szanálásból. épp elég.
és senki nem tudja, hogy hol van
de folytassuk a leltározást. mert van sok jó eredmény
vegyük az utóbbi egy évet, körülbelül
megszabadultam végre a másodiktól, és a csatolt file-tól is. a második már nem hiv, idejét sem tudom, mióta, a csatolt file meg nem irkál a fészen
megszabadultam az extől is. már nem rontja ott a levegőt, ahol én vagyok. nem tudom, minek köszönhetem ezt a boldogságos dolgot, de az kétségtelen, hogy azután lépett le – vagy legalábbis nagyon ritkán jár oda és nem forog fenn -, amikor kitettem azt a régebbi posztot arról az estéről, a végén. aki nem hülye, az tudhatta, hogy kiről van szó
és meg fogok szabadulni a harmadiktól is. akiről sokkal több jót gondoltam, vagy képzeltem bele, mint az a valóságban van
a gyerekem apja más kategória. egyrészt épp olyan magának való, mint én. másrészt a szülőtársi kapcsolat valamilyen szinten összeköt bennünket. de ez nem baj, mert ez a természetes, a normális
megszabadultam egy olyan embertől is, aki az utóbbi években a véremet szivta. igen, moriarty. az, hogy egyedül vagyok, nem olyan rossz, mintha itt lenne …
ja hogy ez kissé cinikus? hát az lehet. de reális
Télen alszanak a fák
Kinn már egy árva levél sincs a fákon.
Régen azt gondolta, hogy a tél nem más, mint halál.
Már másképp látja.
Télen alszanak a fák …
nincs is több, ami másolást érne meg … LOL