… mi a fészkes frász bajom van énnekem …

Az, amit legutóbb elpanaszkodtam a nagyvilágnak, valószinűleg csak a felszin, bár erre nem is jó a felszin szó. Mert ez azt sugallja, hogy ez a valódi jéghegy csúcsa.

Hát szerintem mégsem ez. Szarok én rá, hogy néha a kutya se szól itthon hozzám. Kurva könnyű elmerülni az önsajnálatban. De ha valóban őszinte akarok lenni magamhoz, szeretek én ám itt órák hosszat egyedül lenni a net előtt. Sőt, néha az idegesit, ha megzavarnak elmélkedő magányomban. Ezért is szoktam néha éjszaka fenn lenni, mert akkor már csönd van, mindenki alszik és ilyenkor azt érzem, hogy az enyém a világ 🙂

Élvezem az éjszaka magányát. Mert nem vagyok én ilyenkor igazában egyedül. Legjobb társam önmagam, ilyenkor van időm gondolkozni, amit nagyon szeretek.

Nem tudtam, hogy mi volt velem egy pár napig. Oké, beteg is voltam, eltalált valami náthaszerű kórokozó, kegyetlenül rossz volt a közérzetem, napokig nem kaptam rendesen levegőt az orromon és állandóan fájt tőle a fejem. Kinek is lenne ilyen szar állapotban jó kedve … Túl sokat vártam magamtól … Nem szeretek beteg lenni.

És volt egy könyv is, amit a kolléganőmtől kaptam kölcsön olvasni. Átlag vastagságú, az ilyeneket maximum két délután elfogyasztom, ezzel meg lassan két hete kinlódtam. És nem azért, mert rossz könyv, azt nem mondhatom. Itt-ott még humoros is. De a mélyben olyan nagyon szomorú, hogy nem csoda, ha ilyen lassan haladtam vele … Minden délutánra beosztottam egy adag szomorúságot, amit ez a könyv gerjesztett bennem … Magamnak köszönhetem. Vagy el kellett volna gyorsan olvasnom, vagy hagynom kellett volna a fenébe …

Szex és nyugdíj

Szex hatvanhét esztendős korban

Szép összegzések … csak azt nem irják le, hogy ez a nő úgy jutott erre az útra, hogy elbaszta az egész fiatalságát, megkötött egy felesleges házasságot, és lényegében a saját tehetetlensége miatt elvesztette a kamasz fiát az életéből.

Aztán nyugdij körül ment el analizisbe – egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez az analizis valóban használt-e neki, majd mintegy felébredve Csipkerózsika álmából, adta fel az ominózus hirdetést. És mást se kapott a hirdetés révén, csak csalódásokat, képletes pofonokat az élettől … A férfiakról, akikkel találkozott kérségbeesetten próbálta a könyvében elhitetni – önmagával és az olvasóval is – , hogy a sok negativ tapasztalat mellet sok jót kapott. Velem nem sikerült elhitetnie.

Ez a nő nem szexet keresett nyugdijas magányában, hanem egy társat, akivel le tudná élni a maradék életét … De ezt persze nem találta meg. Ezért találom én nagyon szomorúnak ezt a könyvet. Süt belőle a szexuális vágy köntösébe bújtatott kétségbeesés.

És ezért érzem én ezt nem jó könyvnek. Amit az ember fiatalon elmulasztott, egy ilyen hattyúdal-szerű kezdeményezéssel nem lehet bepótolni … Nem lehet egy olyan embernek „nagykanállal” habzsolni az élete végét, aki fiatalságában még kiskanállal is alig merte kóstolgatni. Mert nem fog sikerülni. Analizis ide, analizis oda, az ember nem tud hatvanhat évesen újjászületni és kibújni a bőréből.

Jó nagy marha lehetett az analitikusa … 😈

A kolléganőm épp ma mondta, hogy van a könyvnek egy második része, érdekel-e? A válaszom egy szó volt: nem.