Gyarló
Én is csak gyarló ember vagyok. Nincs mindig korlátlan toleranciám és empátiám. Nekem is vannak olyan periódusaim, mint bárki másnak: amikor azt érzem, hogy a saját bajom a legnagyobb a világon. És hiába tudom az eszemmel, hogy ez nem így van, az érzelmi világom magasról tesz rá. És nem fogadja el.
Én is csak emberből vagyok. És ilyenkor nem vagyok jó csevegőtárs. Tudom magamról. És igyekszem nem terhelni a piszlicsáré gondjaimmal, egészségügyi problémáimmal másokat, akiknek esetleg abszulút értékben sokkal több bajuk van. Mert azt meg nem érezném tisztességesnek.
Egy dolgot tudok csak csinálni: kivárom, amíg elmúlik. Aztán majd jövök. Nem tudom, mikor. Én sem leszek fiatalabb nap, mint nap. Érzem, hogy egyre nehezebben regenerálódom.
Ez is a burn out egy fajtája. Ez van. El szokott múlni. Akit valóban érdekel a bennem lévő ember, az legfeljebb kivárja. Vagy nem. Az is egy információ. Akkor viszont majd azzal kell szembenéznem.