Előző nap kitakarítottam az egész házat. Ablakokat is pucoltam. Aztán elmentem a városba és három órát sétáltam.

Éjjel fél egy körül felébredtem.
Kiültem az előszobába az asztalhoz. Magam elé vettem egy könyvet, olvastam, közben néha felnéztem a faliórára. És számoltam a perceket. A fájások között. Tudtam, hogy ez már az.
Hajnal fél 4 körül szóltam a többieknek. Öt percek. Már lehet indulni. „Miért nem szóltál korábban?” „Miért szóltam volna? Most van itt az ideje.”

A papírokba azt írták, hogy reggel nyolc óra húszkor született.
Ma harminc éve.
Gyönyörű virágom. Isten éltessen.