Egy gyűrű. Acél, fekete bevonattal, gravirozás szerű mintával. Nem jegygyűrű. De valaha kettő volt belőle. Most már csak egy van. Szeptemberben betettem a táskámba. Nem voltam tudatában, hogy mindig velem van. De azért ott volt.

Tegnap kivettem a táskámból. Kitettem az asztalra. És most nem tudom, hogy mit csináljak vele. Este ki akartam dobni a szemétbe.

A lányom – képletesen szólva megfogva a kezem – azt mondta: Anya, azt azért ne. Tedd be abba a dobozba.

Igaza lehet. Ma délután, ha hazajövök, beteszem a vaskazettába. A többi emlékem mellé. Ahol a kis kék elefánt is lakik.

Örülök, hogy ilyen gyerekem van -mosoly