Ha leirom, (úgy őszintén, mint az előző posztban) hogy nem vagyok jól mostanában (mily enyhe fogalmazás arra, hogy jaj Istenem, de szarul vagyok), akkor esetleg még egy kissé jobb is lehet? A fene se tudja …

Ugyanúgy keltem fel ma is, mint már hetek óta. Vacakul. Nosza, igyuk meg a kávét. Öltözzünk fel. Induljunk el dolgozni. Mert dolog azért van. És csinálni kell.

Mostanában apró morzsákból rakom össze azt a minimális napi boldogság adagomat, ami az adott nap túléléséhez szükséges. Több apró picike darabból azt is. Pedig még összerakva sem nagy … Aztán virtuálisan lenyelem, mint gyógyszert. És várom a hatását.

Nemcsak nekem van bajom, hanem gondjai vannak annak az embernek is, akit a legjobban szeretek a világon. A gyerekemnek. Neki is segitenem kéne. Véres verejtékkel próbálom, de még tanácsot sem célszerű adnom neki. Mert nem az én életem. Hanem az övé. De a fájdalma az enyém is. Én is érzem, a magamé mellett.

Vártam a tavaszt. De tisztában voltam vele, hogy sem az április, sem a május első fele nem lesz könnyű. Meleg van, a tavasztündér rebbenő ujjakkal megérinti a rügyeket, amik hirtelen megduzzadnak, és kipattan a levél. Végigsimit gyengéd kézzel a virágok hajtásain, az érintés csodát tesz, az apró zöld lándzsa pillanat alatt szinpompás virággá válik, mézes illat árad a levegőben, a dongók kis bundás repülő mackó módjára szivják a nektárt. Tavasz van. Szinpompás, illatorgiával terhes, gyönyörű tavasz.

Nekem meg itt az április … leginkább a vége. Egy nap. Ami emlékekkel terhes. És tudom, hogy keserű emlék lesz. És ott a május, négy nap egymás után, 9., 10., 11., 12. …. mind egy-egy sorsdöntő nap volt az életemben. És itt, most ebből csak egy nap az, amire büszke lehetek és boldogan emlékezhetek. Mert az egyik nap számomra mindig is a győzelmem napja lesz. A másik három … hát az kissé bibis éppen. És az, ami most igy előre a legfájóbbnak tűnik … az két eseményt is magába rejt. No, nem baj. Majd felköszöntöm az egyik ex-et, hogy Isten éltessen, apám, örülök, hogy te se vagy már 20 éves. De már 30 sem. Lesz majd nagy káromkodás, hogy meg van ő már öregedve. De biztos jól fog esni neki, hogy felköszöntöm.

Most irás közben jutott az eszembe … nem a kezdetekkel kéne nekem foglalkoznom áprilisban és májusban. Hanem a véggel. Már úgyis régen emlékeztem arra a három napra … Azt hiszem, itt az ideje, hogy újra elővegyem. És magamban percről percre végigéljem.

Még az is lehet, hogy ide leirom, hogy mi történt akkor. Az igazságot. Hadd tudja meg, akit érdekel. Aztán a poszt permalinkjét egy üzenetben elküldöm valakinek, akit nem ismerek. Hadd olvassa ő is. Hadd tudja meg, hogy milyen is volt igazában a „Drága”.

Á … úgysem tenném meg. De azért jó eljátszani a gondolattal.

Megnéztem a mai Napsugaras lélekmelegitőt. És igen csúful káromkodni kezdtem magamban …

Ha egy nap csak annyi történik, hogy “túlélted”, ez még nem ok az ünneplésre. Nem azért vagy a Földön, hogy pazarold a becses idődet, miközben szokásaidnak csupán apró változtatásával is hatalmas dolgokra lennél képes.
Og Mandino

Én itt mostanába épp vért izzadok, hogy egy-egy napot túléljek … ez meg azt mondja, hogy ez még nem ok az ünneplésre???? Ki ez az idióta??? Ha az ex ezt elolvassa, akár be is vehetné a példabeszédes és tanmesés repertoárjába, mert épp klappolna oda -wehe Ő is épp igy el tudta venni az ember kedvét attól, hogy még a dicsérete is inkább baszogatás volt … De még mielőtt lehúznám a sárga földig … nézzünk már bele a barátomba, hogy ki is ez az ember. Mert nekem bizony fogalmam sincs. Sose hallottam a nevét. Szerintem ő se az enyémet. De már nem is fogja szegényke, mert meghalt 96-ban. Irány a Wiki.

„Mandino fő filozófiai üzenete, hogy minden ember a Földön egy csoda, és úgy dönt, hogy a közvetlen életüket a bizalom és kongruens a törvények szabályozzák, hogy bőség. Ő írta a Scroll I., „Én nem fogja elmulasztani, mint a többiek, az a kezemben most tart a térképek (a Tíz tekercsek), amelyek vezessen át veszélyes vizek partján, amely csak tegnap tűnt, hanem egy álom.” Og szintén támogatója a fellépés most. A Scroll IX, a mondat én jár most van írva 18 alkalommal. Felismerte, hogy minden sikeres ember veszi a saját életét „ábrázolási” vagy tudatosan választotta mind a kívánt helyre, és az utat ahhoz, hogy elérjük. Mandino filozófiai üzenet keresztény felhangokkal. Ezek arra bátorítják, hogy építsenek a helyes szokások, élni szerint a törvények szabályozzák, hogy bőséget és találjon életerő és öröm az életben, mint megtudjuk állni élén a hajónk ábrázolási annak természetesen a biztonságra, a kikötő, hanem csak arra várnak, valakit, hogy hozza be.”

Ja kérem … csak angol Wiki van róla. Ez meg a Google forditó produktuma.

Kizárt, hogy csak ilyen bosszantó dolgokat lehet tőle idézni … Hátha irt jobbakat is.

Ha kudarccal és könnyekkel teli életre vágysz, ennek legbiztosabb módja, ha pontosan annyit dolgozol, amennyiért megfizetnek.

Nevess magadon, és nevess az életen. Ne gúnykacaj vagy önsajnálattól tocsogó nevetés legyen ez, hanem gyógyír, csodaszer, amely enyhíti a fájdalmat, kigyógyít a depresszióból, és segít megfelelő távolságból kezelni az adott pillanatban szörnyűnek látszó kudarcokat.

Meggyőződésem, hogy legnagyobb örökségként boldog emlékeket hagyhatunk gyerekeinkre.

Minden másnál többre becsüld az irántad tanúsított szeretetet, ami túléli azt az időt, amikor az aranyad és az egészséged már eltűnt!

Ahogy telnek az évek, mindannyian egyre inkább próbálunk hasonulni a többiekhez. Igyekszünk, hogy ne lógjunk ki a sorból, mosolyogni pedig szinte már csak parancsra szoktunk. Az emberek egyre inkább olyanok kezdenek lenni, mint a tömeggyártással előállított tömegtermékek. Körülbelül annyi különleges egyéniséggel, mint amennyi egy futószalagon előállított háztartási kekszbe szorult.

Oké. Részemről Og Mandino rehabilitálva. Már kamaszkoromban elhatároztam, hogy bármi leszek inkább, csak futószalagon előállitott háztartási keksz nem. És ezt a tervemet eddig még mindig teljesitettem. A hétköznapi bajokkal meg majd csinálok valamit. Ahogy eddig is tettem.

Most valamiért eszembe jutott Margaret Mitchell …