Három telefon. És a szeretet. Ugyan hol függenek ezek össze?

Minek nekem három telefon …. mer mindnek van funkciója. Az egyikkel jáccok. A másikkal wapozok. A harmadikat meg arra használom, amire kell, telefonálásra.

Szeretem öket. Hülyeség, mi? Az embereket nem nagyon szeretem, de a telefonjaimat igen? Ja. A gyerek is ilyen. Ö az ösrégi Nokia 3310-eséhez ragaszkodik. Van neki tartalék is, ha az egyik végképp behalna. Igaz, hogy szar a hangszórója, és ha éjjel hazajön és felhivja a fiúját, akkor éjjel kettökor is a lakás minden részében tökéletesen hallható, amit beszélnek. Néha az agyamra is megy. Egyszer vettem egy független LG-t. Neki adtam, hátha. Megköszönte és eltette. Majd jó lesz valamire. De neki az a régi csotrogány kell. Na, mindegy. Már gondoltam, hogy egyszer csinálni kéne valamit azzal a telefonnal, de nem visz rá a lélek. Meg van tartalékja is. És mi van, ha annak még rosszabb a hangszórója???

Amúgy a gyerek is olyan viszonyban van a szeretettel, mint én. Nagynéha – ha jó napja van, évente egyszer – akkor még arra is hajlandó, hogy azt mondja, hogy szeret. Én se sokkal gyakrabban mondom neki, bár azért én átlag havi egyszer igen. De akkor épp bögök valamiért. Szóval nem gyakran.

Este, amikor lefekszek, csak egy telefont viszek magammal, a játszósat, mert annak a legszörnyübb az ébresztöje. Amin hivni szokott, az a wapos. Azt nem viszem. De néha igen. És nem tudom, hogy miért. De idönként úgy érzem, hogy most azt is vinni kell. És érdekes, de ilyenkor mindig hiv. Sirva. Mert valami baj van. Fogalmam sincs, miért érzem meg elöre.
De néha másért is felhiv éjjel.
– Anya, te hivtál? Mert volt egy ismeretlen hivás!
– Dehogy hivtalak, tudhatnád, hogy én mindig számkijelzéssel hivlak, te kis idióta.
– Jól van, na. De azt hittem, hogy te hivsz, mert valami bajod van, vagy rosszul vagy.
– Rosszul van a frász. Igyekezz mán haza.

Na igy függ össze kettönk között a három telefon a szeretettel.

Nem kell, hogy kimondja. És nem kell, hogy kimondjam.