Kigyóként kanyargó lüktető hullám, vagy mint egy non-figurativ tetoválás ábrája … álmok …. befonják a hajnalaimat. Mint ma is. Aztán ébredés után, az ágy szélén ülve és próbálva magam újra a hétköznapok valóságához alakitani … ott ülve egyszer csak folyni kezd a könny a szememből … nem tudom, miért. Jó, nem jó? Fogalmam nincs.

Nem irok róluk. Enyémek. Nem közkincs. Ezen nem lesz csámcsogás. És arról sem, hogy mi jár most az eszemben. Virtuálisan vérző körmökkel próbálok kaparni dolgokban … megtalálni a valót, kiszórni mindazt, ami ocsú, hogy megmaradjon a tiszta búza … Tápláléka az életemnek, a lelkem bensőjének. Ne vesszen kárba, megtaláljam. És ha hegynyi halmot is kell átrostálnom, és csak egy szem marad, hát azt is megtaláljam. Mert anélkül elveszek talán. Nincs gombóc, mely azt mutatná: *keserű-mosoly*

Agymunka … folyamatos. És persze érzelmi is. De még mekkora … Egyszer szétárad bennem, mint parttalan tenger, telik egy pillanat … és már egy kéz, mely rettegő csomóvá szoritja lelkem … Néha úgy érzem magam, mint a „hat helyen égő gyertya”, noha egy gyertyán nem is lehet hat helyen égő kanóc …. Dehogynem. Én csak ülök … nem megyek, nem járok. Mégis azt érzem néha, hogy bennem is legalább hat helyen ég … Talán ezért is értem … Nincs gombóc, mely azt mutatná: *keserű-mosoly*

Talán Valaki érti … talán nem … nem tudom.

Nem jó, hogy most folyik a könnyem … Vagy jó? Csak a kérdések halma zizzen lelkemben, mint apró, de fájó áramütés: mi lesz??? Nincs gombóc, mely azt mutatná: *keserű-mosoly*