Olvastam most egy blogot. Az irója ezt a kérdést tette fel:

Mitől szub a szub? Hol jön el a pillanat amikor a „normális” átbillen a szubmisszívbe?

Elgondolkodtató … Nem tudom. Nem vagyok képes visszaidézni magamban. Főleg annak a tükrében nem, hogy amig abban a kapcsolatban éltem, egy idő után subnak gondoltam magamat. Aztán a szakitás után bizonyos szempontból néha átértékeltem ezt. És még arról sincs fogalmam, hogy jól vagy rosszul … Hozzájött az is, hogy sok embertől megkaptam: Te nem is vagy sub. Jobban hasonlitasz sokszor egy dominára.

Nem tudom ezt sem megitélni. Az biztos, hogy nem vagyok domina. Soha nem okozna semmilyen örömet uralkodni valaki felett. Vagy „parancsolni”. Vagy büntetni. A bennem néha túlburjánzó önbüntető hajlam ezt teljesen kizárja. Különösebben „nevelni” sincs hajlandóságom.

Ezt irtam ott kommentben:

Fogalmam sincs, hogy mikor jöttem rá … most igy visszagondolva. És arról sem, hogy mitől jöttem rá …
Azt tudtam, hogy izgat a lightos SM szex gondolata … és azzal igen gyorsan megbékéltem.

Aztán összejöttem az ex „urammal”, most már csak ex pasimnak mondom. Valami ott kezdődött. És ő generálta bennem. Egyszer megmutatott egy blogot, amit egy sub nő irt, elég „durva” dolgok voltak benne … kissé mint az O történetében. Amikor elolvastam, azt gondoltam, hogy az a nő nem normális …
Aztán valami átalakult, megváltozott bennem.
Amig vele éltem, addig tisztában voltam a határaimmal. tudtam, hogy mi az, ami nekem belefér és mi az, ami biztos, hogy sohasem.

Most már nem tudom -mosoly

Az utolsó mondat … furcsa igy olvasni utólag. És kissé félelmetes is … Évekig éltem úgy, hogy a határaim kőkemények voltak. És bárkivel szemben azok lettek volna. Ezek a határok most képlékenyek bennem. Még az is lehet, hogy a határaim „lágyulása” következménye annak az egy mondatnak: „A fentiek alól kivételt csak nagyon különleges Ember és férfi esetében teszek.”