Fáj a lelkem. Érte. Miatta.

Éppen most hazug mosolyok mögé bújunk.

Nem, nem vagyok álmos. Sírva kissé nehéz lenne aludni.

Lezárjam? Privátba tegyem? Mit csináljak??

Mit csináljak? Az a szörnyű, hogy semmit nem tudok tenni. Nem tudok segíteni. Sehogysem.

Már kínomban az jutott az eszembe, hogy valahogy el kellene magamban szaggatni az érzelmek szálait. Hogy ne fájjon. Amit persze egyrészt nem lehet megtenni, másrészt, ha lehetne, az már nem én lennék, aki utána marad. Valami fontos hiányozna belőlem.

Új egérkém van. És borzalmasan idegesít a használata. Mert hiába akkora, mint a másik volt (képtelen lennék megszokni kisebbet, próbáltam, megfájdult a kezem negyedóra után), de úgy érzem, hogy alig mozdul, nem a kurzor, mert azt beállítottam a leggyorsabbra, hanem maga az egérke nem úgy halad a padon, mint a régi. Nehézkesebbnek, lustábbnak érzem. Szerezni kellene hozzá egy virtuális macskát, hadd kergesse egy kicsit.

No, ez elég hülye humor volt.