Sokszor érzem. De vajon mi???

Mert nem egy konkrét személy hiányzik. Arra már pár hete rájöttem. Akkor mi? Egy ölelés? Nem. Az sem. Nem ilyen konkrét dolgok hiányoznak.

Hanem egy érzés a lelkemből … Erre pár napja jöttem rá. Le is akartam irni már akkor. De még gondolkozni kellett rajta.

Az hiányzik, hogy újra szeressek egy férfit??? Nem.

Az hiányzik, hogy újra szerelmes legyek. Hogy újra érezzem azt a lángoló érzést, ami akkor elönti az ember lelkét. Annyira, hogy kapkodja néha a levegőt, ha rágondol. Annyira, hogy beleborzong még a bőre is. Annyira, hogy azt érzi, hogy oly csordultig van a szive érzelemmel, hogy már szétfesziti.

Maga a szerelem érzése hiányzik Az olyan jó dolog. Világéletemben – amilyen önző dög vagyok – leginkább a szerelembe voltam szerelmes. A soros pasi csak az aktuális tárgya volt a szerelemnek.

Én, de mocsok dög vagy.

Még jó, hogy van egy csomó szórakoztató elfoglaltságom mostanában. És nincs potenciális pasijelölt a közelemben. Mert képes lennék megint „tárgyat” találni a szerelem utáni vágyamnak … És amilyen marha vagyok, egy arra „teljesen alkalmatlan” személyben. Nyugi, nem szegény pasikat akarom most leszólni. Nem ők tehetnek róla.

Most gondoltam bele, hogy nem lehet az én szerelmemet könnyű elviselni … Mert általában olyan elvárásokkal társitom, amiknek tényleg csak egy kiráyfi tudna megfelelni fehér lovon.

Ajaj … de igazat irt valaki múltkor.

Ki kéne rám irni, hogy pasiknak potenciálisan veszélyes.